
Fotó: DiePresse.com
„Kimenőt” kaptak a bécsi belvárosban közlekedő fiákerek lovai a fővárosban kedden mért nagy meleg miatt. Amennyiben a héten újra 35 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála Bécsben, úgy a lovakat ismét az istállókban helyezik el.
2017. augusztus 02., 12:022017. augusztus 02., 12:02
Egy tavaly meghozott szabályzás értelmében a bécsi Szent István téren (Stephansplatz) és a Hofburgnál lévő Michaelerplatzon lévő fogatok lovait már kedden délután visszavitték a hűvösebb istállókba. A szolgáltatást ideiglenesen leállították és a bécsi közlekedésért felelős osztály is ellenőrizte az új szabályzat betartását.
Ulli Sima az állatok védelméért felelős városi illetékes arról adott tájékoztatást, hogy
A Négy Mancs állatvédő alapítvány egyik ausztriai illetékese a Kurier című lapnak elmondta: javasolják, hogy a lovakat a következő napokban ne is engedjék ki az istállóból, függetlenül attól, hogy 35 fok felett van-e a hőmérséklet, vagy sem.
A szociáldemokrata és zöldpárti városvezetés tavaly arról is döntött, hogy
Továbbá a kocsisoknak az egyes utak előtt rendszeresen kell dokumentálniuk, hogy menetkészek, és ellenőrizniük kell a lovak egészségi állapotát.
Bécsben 28 fiákervállalkozás működik, amelyek összesen nagyjából négyszáz lovat tartanak. A lovak védelmében meghozott új szabályzás betartását a város közlekedésigazgatási osztálya és a rendőrség közösen ellenőrzi. A szabály áthágása 140 és 3500 euró közötti büntetést vonhat maga után.
Az előrejelzések szerint a hétvége környékén Ausztria keleti részén akár 38-40 fok is lehet majd.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!