
Bűnvádi eljárást indítottak egy 60 éves bákói tanító ellen, aki szexuálisan zaklatta 10 éves diákját, míg matematika magánórát tartott a gyereknek.
2014. május 13., 16:232014. május 13., 16:23
A kisdiák szülei feljelentést tettek a rendőrségen és a megyei tanfelügyelőségnél is. A tanító a lakásán tartotta a magánórát, ahol levetkőzött a gyerek előtt, és arra kényszerítette, hogy ő is tegye ugyanezt – a diák másnap nem akart iskolába menni.
A rendőrség nemi erőszak alapos gyanújával indított bűnvádi eljárást, ugyanakkor kiterjesztette a nyomozást annak megállapítása érdekében, hogy megállják-e helyüket a feljelentésben megfogalmazott vádak. A szülők pszichológushoz vitték a gyermeket, mert rémálmai voltak éjszaka.
A tanító kollégái is döbbenettel értesültek az esetről, az iskola igazgatója kivizsgálást kezdeményezett a tanintézetben, ahol a nemi erőszakkal gyanúsított tanító oktatott. A férfit, aki 30 éve tanít az illető iskolában, 10 órán keresztül hallgatták ki. Az ügyészség úgy döntött, hogy szabadlábon folytat eljárást a gyanúsított ellen.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!