
A levelek szerint csakis tőlünk függ, hogy karácsonykor mi a fontos nekünk: a család vagy az ajándékok
Fotó: Pixabay.com
A korábbi évekhez hasonlóan, illetve a járványhelyzet ellenére a gyerekek ugyanolyan lelkesedéssel várják az idei karácsonyt. A nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum diákjai körében érdeklődtünk arról, hogy miként készülnek az ünnepre, miben lesz más az idei karácsonyuk, illetve mit várnak a jövő évtől.
2020. december 24., 13:342020. december 24., 13:34
Nem lesz semmivel sem különb ez az év, mert ugyanúgy élvezni lehet a karácsony varázsát – többnyire ez vonható le következtetésként a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum diákjainak leveléből, amelyből válogatást közlünk.
Geambașu Ammon, 5. osztályos
Pont úgy várom a karácsonyt most is, mint máskor, ebben a dologban a Covid–19 semmit sem változtatott. Azonkívül, hogy nem lesznek vásárok, semmi nem változik – legalábbis nekem nem. Az ünnep ugyanúgy szeretetben és békességben fog telni, ugyanúgy vakáció lesz, ugyanúgy lesz karácsonyfa, és főképpen ugyanúgy a családommal lehetek majd, mint minden ünnepen.
A jövő évtől azt várom, hogy múljon el a pandémia, de valahogy tudom, hogy még fél évet legalább tartani fog. Amúgy nekem eddig ez volt a kedvenc évem az életemből. Tudom, hogy furcsa, de így van.
Még arra várok, hogy az emberek, ha nem is sokkal, de legalább egy picit jobbak és összetartóbbak legyenek.
Kövér Sára, 5. osztályos
Mint minden évben, úgy ebben a szokatlan helyzetben is eljön a karácsony. Mi idén is megsütjük a mézeskalácsot, megnézzük a kedvenc ünnepi filmjeinket, és körbeüljük a ragyogó karácsonyfát. Az egyedüli különbség az lesz, hogy az Aradon élő nagyszüleimet nem tudjuk meglátogatni, akikkel amúgy is rég nem találkoztam.
az iskolák megnyitnák kapuikat, véget érne az online tanítás, mindenki visszamehetne a szeretett osztálytermébe, és újra együtt lehetne rég nem látott társaival. A felnőttek ugyanakkor visszatérnének munkahelyeikre, és a vendéglátóipar is fellendülne.
Baricz Maya Helén, 6. osztályos
Én mindig is nagyon szerettem a karácsonyt. Nem is az ajándékok miatt, hanem inkább a hangulatért: hogy leoltjuk a villanyt, s csak a fényecskék égnek, a kisebb gyerekek kimondhatatlan boldogok, mindenki lesi a másik ajándékát, meg természetesen a Reszkessetek, betörők!-et.
A hangulata az ünnepnek nem attól függ, hogy odakint mi történik, sokkal inkább attól, hogy a lakásban és a szívünkben mi zajlik. Ha idén is iszunk kakaót, eszünk mézeskalácsot meg hasonló finomságokat, akkor nekem egyáltalán nem lesz más a többi évtől. A jövő év nem tudom, mit tartogat, de szeretném azt hinni, hogy sokkal jobb lesz mint 2020, és minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Ui.: egy fehér karácsony biztosan feldobná a hangulatot mindenhol!
Vlad Deniel, 6. osztályos
Én már nagyon várom a karácsonyt, bár ez más lesz, mint a többi. Nem lesznek itt a családtagok és barátok, legjobban a nagymamám hiányzik, a vírus miatt ritkán láthatom, akkor is csak maszkban egy rövid időre.
A karácsonyt az anyukámmal fogom tölteni. Minden karácsonykor van fenyőfánk, most is lesz. Az ünnepi hangulat biztos, hogy idén is meglesz. Ha lesz hó, akkor biztos fogunk szánkózni és hógolyózni majd anyukámmal, együtt tévézünk, társasozunk, és jókat beszélgetünk. Ilyenkor anyukám mindig mesél valamit a gyerekkoráról, és jókat nevetünk. Remélem, jövőre eltűnik a vírus, és minden olyan lesz, mint régen.
Pardek Dalma Adrienn, 5. osztályos
Én már november eleje óta nagyon várom a karácsonyt. Ha szeretitek egymást a családotokkal, akkor igenis megmarad a hangulata, és ha mindig hálát adtok a Jóistennek, hogy együtt lehettek, akkor nem fog változni a fénye.
A jövő évtől azt várom, hogy mehessünk iskolába, és tudjunk a barátainkkal lenni, illetve ami számomra nagyon fontos még, hogy az osztályfőnököm egészséges legyen.
Kovács Ákos, 5. osztályos
Számomra a karácsonynak a lényege ugyanaz marad: Jézus születése.
Ilyenkor mindenki kérhet ajándékot: békét, gyógyulást, szeretetet. Remélem jövőre többen tudunk majd együtt ünnepelni.
Horváth Alexandra, 6. osztályos
Nem lesz semmivel sem különb ez az év, mert ugyanúgy élvezni lehet a karácsony varázsát.
A jövő évtől nem várok nagy változást, mert a vírus nem tűnik el egy csettintésre. Szerintem most is élvezni kell minden pillanatot a szeretteinkkel, amíg csak lehet.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!