Hirdetés

Szeretettel megőrizhető a karácsony hangulata – sok gyerek a nagyszülőkkel való találkozást hiányolja majd a legjobban

A levelek szerint csakis tőlünk függ, hogy karácsonykor mi a fontos nekünk: a család vagy az ajándékok •  Fotó: Pixabay.com

A levelek szerint csakis tőlünk függ, hogy karácsonykor mi a fontos nekünk: a család vagy az ajándékok

Fotó: Pixabay.com

A korábbi évekhez hasonlóan, illetve a járványhelyzet ellenére a gyerekek ugyanolyan lelkesedéssel várják az idei karácsonyt. A nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum diákjai körében érdeklődtünk arról, hogy miként készülnek az ünnepre, miben lesz más az idei karácsonyuk, illetve mit várnak a jövő évtől.

Szatmári Bence

2020. december 24., 13:342020. december 24., 13:34

Nem lesz semmivel sem különb ez az év, mert ugyanúgy élvezni lehet a karácsony varázsát – többnyire ez vonható le következtetésként a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum diákjainak leveléből, amelyből válogatást közlünk.

Geambașu Ammon, 5. osztályos

Hirdetés

Pont úgy várom a karácsonyt most is, mint máskor, ebben a dologban a Covid–19 semmit sem változtatott. Azonkívül, hogy nem lesznek vásárok, semmi nem változik – legalábbis nekem nem. Az ünnep ugyanúgy szeretetben és békességben fog telni, ugyanúgy vakáció lesz, ugyanúgy lesz karácsonyfa, és főképpen ugyanúgy a családommal lehetek majd, mint minden ünnepen.

Idézet
Amiért vírus van, az nem jelenti azt, hogy nem örülhetünk ugyanúgy, mint máskor. Ez csak tőlünk, az emberektől függ.

A jövő évtől azt várom, hogy múljon el a pandémia, de valahogy tudom, hogy még fél évet legalább tartani fog. Amúgy nekem eddig ez volt a kedvenc évem az életemből. Tudom, hogy furcsa, de így van.

Érdekes, izgalmas év volt, amiben megtanulhattuk, hogy másképp is meg lehet oldani dolgokat, és hogy mindenben van valami jó.

Még arra várok, hogy az emberek, ha nem is sokkal, de legalább egy picit jobbak és összetartóbbak legyenek.

Kövér Sára, 5. osztályos

Mint minden évben, úgy ebben a szokatlan helyzetben is eljön a karácsony. Mi idén is megsütjük a mézeskalácsot, megnézzük a kedvenc ünnepi filmjeinket, és körbeüljük a ragyogó karácsonyfát. Az egyedüli különbség az lesz, hogy az Aradon élő nagyszüleimet nem tudjuk meglátogatni, akikkel amúgy is rég nem találkoztam.

Idézet
Úgy gondolom, mindenki örülne a 2021-es év beköszöntével annak, ha a vírus hirtelen kámforrá válna, és minden olyan lenne, mint ezelőtt:

az iskolák megnyitnák kapuikat, véget érne az online tanítás, mindenki visszamehetne a szeretett osztálytermébe, és újra együtt lehetne rég nem látott társaival. A felnőttek ugyanakkor visszatérnének munkahelyeikre, és a vendéglátóipar is fellendülne.

Baricz Maya Helén, 6. osztályos

Én mindig is nagyon szerettem a karácsonyt. Nem is az ajándékok miatt, hanem inkább a hangulatért: hogy leoltjuk a villanyt, s csak a fényecskék égnek, a kisebb gyerekek kimondhatatlan boldogok, mindenki lesi a másik ajándékát, meg természetesen a Reszkessetek, betörők!-et.

Idézet
Nekem sosem az ajándékokról szólt, tehát ha esetleg idén nem lesz sok ajándékra pénzünk, semmiképp sem emiatt leszek csalódott. Ha csalódott leszek, azt inkább annak tudnám be, hogy a nagyszüleim a határon túl vannak, és valószínűleg idén nem fogjuk együtt ünnepelni a karácsonyt.

A hangulata az ünnepnek nem attól függ, hogy odakint mi történik, sokkal inkább attól, hogy a lakásban és a szívünkben mi zajlik. Ha idén is iszunk kakaót, eszünk mézeskalácsot meg hasonló finomságokat, akkor nekem egyáltalán nem lesz más a többi évtől. A jövő év nem tudom, mit tartogat, de szeretném azt hinni, hogy sokkal jobb lesz mint 2020, és minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Ui.: egy fehér karácsony biztosan feldobná a hangulatot mindenhol!

Vlad Deniel, 6. osztályos

Én már nagyon várom a karácsonyt, bár ez más lesz, mint a többi. Nem lesznek itt a családtagok és barátok, legjobban a nagymamám hiányzik, a vírus miatt ritkán láthatom, akkor is csak maszkban egy rövid időre.

Idézet
Apukám évek óta külföldön dolgozik, de olyan mintha itt lenne a Messengernek köszönhetően. Az ölelése azért hiányzik.

A karácsonyt az anyukámmal fogom tölteni. Minden karácsonykor van fenyőfánk, most is lesz. Az ünnepi hangulat biztos, hogy idén is meglesz. Ha lesz hó, akkor biztos fogunk szánkózni és hógolyózni majd anyukámmal, együtt tévézünk, társasozunk, és jókat beszélgetünk. Ilyenkor anyukám mindig mesél valamit a gyerekkoráról, és jókat nevetünk. Remélem, jövőre eltűnik a vírus, és minden olyan lesz, mint régen.

Pardek Dalma Adrienn, 5. osztályos

Én már november eleje óta nagyon várom a karácsonyt. Ha szeretitek egymást a családotokkal, akkor igenis megmarad a hangulata, és ha mindig hálát adtok a Jóistennek, hogy együtt lehettek, akkor nem fog változni a fénye.

Idézet
Csak örüljetek minden percnek!

A jövő évtől azt várom, hogy mehessünk iskolába, és tudjunk a barátainkkal lenni, illetve ami számomra nagyon fontos még, hogy az osztályfőnököm egészséges legyen.

Kovács Ákos, 5. osztályos

Számomra a karácsonynak a lényege ugyanaz marad: Jézus születése.

Idézet
Igaz, hogy nem annyian leszünk az ünnepi asztalnál, amennyien szoktunk, de azért a szeretet megmarad.

Ilyenkor mindenki kérhet ajándékot: békét, gyógyulást, szeretetet. Remélem jövőre többen tudunk majd együtt ünnepelni.

Horváth Alexandra, 6. osztályos

Nem lesz semmivel sem különb ez az év, mert ugyanúgy élvezni lehet a karácsony varázsát.

Idézet
Csakis tőlünk függ, hogy karácsonykor mi a fontos nekünk: a család vagy az ajándékok.

A jövő évtől nem várok nagy változást, mert a vírus nem tűnik el egy csettintésre. Szerintem most is élvezni kell minden pillanatot a szeretteinkkel, amíg csak lehet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
Hirdetés
Hirdetés