Szeretetet és segítséget „kézbesítenek”

Körülrajongott szerzőivel találkozhatott szombat este a Nők Lapja kolozsvári olvasótábora. A Krónika Kiadó Rt. és a Kolozsvári Rádió által szervezett, a rádió hangversenytermében tartott olvasótalálkozóra mintegy kétszáz fős, elsősorban nőkből álló hallgatóság érkezett. A kevés jelen lévő férfi minden bizonyára a rangos magyarországi női magazin olvasóközönségének azon, statisztikailag kimutatott 30 százalékához tartozik, akik – férfiasan bevallva vagy titokban – olvassák a lapot.
A tulajdonképpeni találkozót Müller Péter író előadása vezette be. A pódiumra kitett asztalok egyikén ülve Müller egy emberélet szeretetstációiról beszélt, sorsról, az anyaságról és a női bölcsességről – még egy kis lélekvándorlásról is. „Az ember 20–30 olyannal is találkozik élete során, akiről azt hiszi, hogy „ő az”. A legtöbbjükre azonban csak rávetíti a saját érzelmeit, és kiderül róluk, hogy egyáltalán nem „ők azok”. Ilyenkor az ember a homlokára csap, és azt mondja, hogy lehettem ilyen hülye, és továbblép” – fogalmazott az író, derültséget keltve a nézők soraiban.
A derű a tizenhárom szerkesztő-újságíró fellépéséből sem hiányzott, Bus István szerkesztő a férfitársadalom azon képviselője, aki nemcsak olvassa, de írja is a Nők Lapját, élénken, humorosan moderálta a beszélgetést. A csapat két tagjáról is kiderült, hogy erdélyi-bánsági kötődésűek: Lazarovits Szilvia gyerekként sokat nyaralt Kolozsváron a dédnagymamánál, Schäffer Erzsébet édesanyja pedig temesvári lány volt. De a szerkesztőség többi tagja is szívesen járja Erdélyt, Hulej Emese több riportot készített már a Székelyföldön, Bus István pedig sokat kirándult a környéken barátaival. Az elmesélt történetek egyik legmegrázóbbika is erdélyi ihletettségű volt, és szorosan kötődött a Nők Lapja egyik legfontosabb szerepéhez: embersorsok, történetek bemutatásával közvetve segítséget és szeretetet nyújt a rászorulóknak. „Amikor Böjte Csaba atyáról megírtam azt a bizonyos anyagot, azt hittem, hogy egy mindenki által jól ismert személyiségről írok. A cikk megjelenését követően viszont egy németországi üzletember fordult hozzám levélben, és azt kérte, mondjam el neki, ki ez az ember. Nem tehettem többet, mint elküldeni neki a megjelent riportot. Néhány nap elteltével újabb levelet kaptam a férfitől, aki már azt is elárulta magáról, hogy viszonylag jómódú, és sokan kérik a segítségét, de általában bizalmatlan ilyenkor. Az írás viszont annyira meggyőzte, hogy napokon belül jelentős összeget utalt át a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számlájára” – mesélte Hulej Emese.
Amikor a tíz éve a magazinnál dolgozó Bus Istvánt arról kérdeztük, hogy „nehéz-e nőül írni”, nevetve mondta, hogy a pályafutása elején tanúsított erőszakos „nővé lényegülést” mintegy másfél év után feladta. Rájött, hogy önmagát adva, saját stílusát gyakorolva tudja leginkább megszólítani az olvasótábort.
A magazin főszerkesztője, Molnár Gabriella arról beszélt, hogy bár a marketingmutató szerint a Nők Lapja a 35 éves családanyáknak szól, a lap létrehozói nem kívánják ily módon leszűkíteni olvasóközönségüket. „A Nők Lapja háromgenerációs magazin: elolvassa a nagymama, a középkorú családanya, de ugyanúgy elolvassa a huszon-, illetve tizenéves fiatal is” – jelentette ki a lap vezetője. A magazin olvasói között nem léteznek az országhatárok, tartja Molnár Gabriella. A 300 ezres példányszámú, mintegy másfélmillió személy által olvasott lap egyformán szól a magyarországi, erdélyi, vajdasági vagy kárpátaljai olvasókhoz. Nőkhöz és férfiakhoz.