Hirdetés

Szeretetet és segítséget „kézbesítenek”

Erdélyi olvasóikkal találkoztak a Nők Lapja szerkesztői és újságírói

2006. január 30., 00:002006. január 30., 00:00

Körülrajongott szerzőivel találkozhatott szombat este a Nők Lapja kolozsvári olvasótábora. A Krónika Kiadó Rt. és a Kolozsvári Rádió által szervezett, a rádió hangversenytermében tartott olvasótalálkozóra mintegy kétszáz fős, elsősorban nőkből álló hallgatóság érkezett. A kevés jelen lévő férfi minden bizonyára a rangos magyarországi női magazin olvasóközönségének azon, statisztikailag kimutatott 30 százalékához tartozik, akik – férfiasan bevallva vagy titokban – olvassák a lapot.
A tulajdonképpeni találkozót Müller Péter író előadása vezette be. A pódiumra kitett asztalok egyikén ülve Müller egy emberélet szeretetstációiról beszélt, sorsról, az anyaságról és a női bölcsességről – még egy kis lélekvándorlásról is. „Az ember 20–30 olyannal is találkozik élete során, akiről azt hiszi, hogy „ő az”. A legtöbbjükre azonban csak rávetíti a saját érzelmeit, és kiderül róluk, hogy egyáltalán nem „ők azok”. Ilyenkor az ember a homlokára csap, és azt mondja, hogy lehettem ilyen hülye, és továbblép” – fogalmazott az író, derültséget keltve a nézők soraiban.
A derű a tizenhárom szerkesztő-újságíró fellépéséből sem hiányzott, Bus István szerkesztő a férfitársadalom azon képviselője, aki nemcsak olvassa, de írja is a Nők Lapját, élénken, humorosan moderálta a beszélgetést. A csapat két tagjáról is kiderült, hogy erdélyi-bánsági kötődésűek: Lazarovits Szilvia gyerekként sokat nyaralt Kolozsváron a dédnagymamánál, Schäffer Erzsébet édesanyja pedig temesvári lány volt. De a szerkesztőség többi tagja is szívesen járja Erdélyt, Hulej Emese több riportot készített már a Székelyföldön, Bus István pedig sokat kirándult a környéken barátaival. Az elmesélt történetek egyik legmegrázóbbika is erdélyi ihletettségű volt, és szorosan kötődött a Nők Lapja egyik legfontosabb szerepéhez: embersorsok, történetek bemutatásával közvetve segítséget és szeretetet nyújt a rászorulóknak. „Amikor Böjte Csaba atyáról megírtam azt a bizonyos anyagot, azt hittem, hogy egy mindenki által jól ismert személyiségről írok. A cikk megjelenését követően viszont egy németországi üzletember fordult hozzám levélben, és azt kérte, mondjam el neki, ki ez az ember. Nem tehettem többet, mint elküldeni neki a megjelent riportot. Néhány nap elteltével újabb levelet kaptam a férfitől, aki már azt is elárulta magáról, hogy viszonylag jómódú, és sokan kérik a segítségét, de általában bizalmatlan ilyenkor. Az írás viszont annyira meggyőzte, hogy napokon belül jelentős összeget utalt át a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számlájára” – mesélte Hulej Emese.
Amikor a tíz éve a magazinnál dolgozó Bus Istvánt arról kérdeztük, hogy „nehéz-e nőül írni”, nevetve mondta, hogy a pályafutása elején tanúsított erőszakos „nővé lényegülést” mintegy másfél év után feladta. Rájött, hogy önmagát adva, saját stílusát gyakorolva tudja leginkább megszólítani az olvasótábort.
A magazin főszerkesztője, Molnár Gabriella arról beszélt, hogy bár a marketingmutató szerint a Nők Lapja a 35 éves családanyáknak szól, a lap létrehozói nem kívánják ily módon leszűkíteni olvasóközönségüket. „A Nők Lapja háromgenerációs magazin: elolvassa a nagymama, a középkorú családanya, de ugyanúgy elolvassa a huszon-, illetve tizenéves fiatal is” – jelentette ki a lap vezetője. A magazin olvasói között nem léteznek az országhatárok, tartja Molnár Gabriella. A 300 ezres példányszámú, mintegy másfélmillió személy által olvasott lap egyformán szól a magyarországi, erdélyi, vajdasági vagy kárpátaljai olvasókhoz. Nőkhöz és férfiakhoz.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
Hirdetés
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
2026. október 25., vasárnap

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”

Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”
Hirdetés
Hirdetés