
A székelyhídi jegyespár (középen) bonyolítja le Böjte Csaba szerelmi tanösvényének programjait
Fotó: Szerelem-ösvény/Facebook
Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmének útját követhetik majd végig azok a fiatalok és idősebbek, akik részt vesznek egy párkapcsolati zarándoklaton a Bihar megyei Székelyhídon. A Böjte Csaba ferences szerzetes kezdeményezte projekt a családalapításra való tudatos felkészüléshez nyújt segítséget – mondta el a Krónikának Crăciun Richárd, a terv egyik lebonyolítója.
2021. december 14., 14:222021. december 14., 14:22
Böjte Csaba kezdeményezésére szerelemösvényt alakítanak ki a Bihar megyei Székelyhídon. A ferences szerzetes már korábban meghirdette a projektet Székelyhídtól Koltóig azokkal a helyszínekkel, ahol Petőfi Sándor és szerelme, Szendrey Júlia is megfordult. A pandémia azonban leszűkítette a lehetőségeket, így
A terv lebonyolítására egy jegyespárt kért fel Csaba testvér, amelynek egyik tagja, Crăciun Richárd projektvezető lapunknak elmondta, a program célja, hogy felhívja a figyelmet a családalapításra és az ehhez szükséges felkészülésre. Hozzátette, azt szeretnék elérni, hogy legyenek olyan házasságok, amelyek 30–40–50 éve tartanak, és azok a kapcsolatok ne úgy teljenek el, hogy csak úgy eltűrik egymást a házastársak, hanem az a szerelem, amit a kezdetekben megtapasztalnak, maradjon meg mindvégig.
A Székelyhídon kialakítandó közparkban tavasszal kezdődik az építkezés, előkészítik a terepet a szerelmi tanösvényhez: Csíksomlyón készült díszkapun térhetnek be az ide látogatók, valamint kihelyezik a meditációs helyszíneket jelző oszlopokat is, valamint közösségi épületet is terveznek.
„A foglalkozásokat úgy alakítanánk ki, hogy életkortól függetlenül mindenki számára elérhetőek és vonzóak legyenek. Iskolás gyerekeket, kamaszokat, egyedülállókat, jegyeseket és házasokat is arra biztatunk, hogy Petőfi és Szendrey Júlia »idegenvezetésével« induljanak el a szerelemösvényen. Azokat is várjuk, akik 50 éve házasok, és szeretnék bejárni ezt a vándorutat, megerősíteni a kapcsolatukat. Szeretnénk ezt az egészet nyíltra tervezni, hogy korosztálytól függetlenül mindenki számára nyilvánvaló legyen a család, a szeretet és a párkapcsolat fontossága” – jegyezte meg a projektfelelős.
Hozzátette, a projekt célja, hogy a keresztény értékrendet népszerűsítsék, és a fiataloknak irányt mutassanak. A kezdeményezés pedig azokat szólítja meg, akiknek fontos a családalapítás, és nem szeretnék, hogy az unokáiknak az udvarlásról, lánykérésről, esküvőről úgy beszéljenek, mint egy rég elfeledett szokásról – jegyezte meg Crăciun Richárd.
Csaba testvér kezdeményezése
Ezenkívül szó lesz ismerkedésről, udvarlásról, elköteleződésről, leánykérésről, házasság előtti nemi életről, jegyességről és házasságról is. „Meg fogjuk ismerni Petőfi és Szendrey Júlia szerelmi útját, a költő szerelmes verseit, felesége naplóbejegyzéseit, Csaba testvér gondolatait, továbbá személyes élményeket, gondolatokat oszthatnak meg az ide látogatók. A projekt keretében kapcsolatépítő interaktív játékok, párkapcsolati foglalkozásokat is szerveznek, továbbá aki eddig nem írt szerelmes levelet vagy verset párjának, az most megteheti” – fejtette ki Crăciun Richárd.
A történeteket megosztják a szerelemösvény Facebook-oldalán, és a nyertesek részt vehetnek egy utazáson Székelyhídtól Koltóig, ahol Petőfi és Szendrey Júlia „nyomába eredhetnek”.
A szerelemösvény az eredeti tervek szerint Székelyhídtól Nagykárolyon át Szatmárnémeti és Erdőd érintésével Koltóig vezetne. Székelyhídon egyébként még vándorszínészként járt Petőfi, Szendrey Júliát Nagykárolyban ismerte meg 1846. szeptember 8-án, a lány apja nem nézte jó szemmel ezt az ismeretséget. Egy évvel megismerkedésük után összeházasodtak a Szatmárnémetihez közel található Erdődön, a helyi evangélikus templomban, a mézesheteket Koltón, a Teleki-kastélyban töltötték.
Az ifjú pár a szülőktől semmilyen támogatást, hozományt nem kapott, ennek ellenére meg tudták teremteni saját otthonukat. Szendrey Júlia a költő legfontosabb múzsája lett, hozzá írta többek között a Nem csoda, ha újra élek, később a Reszket a bokor, mert…, a Szeptember végén, a Minek nevezzelek? és az Itt van az ősz, itt van újra… című verseit.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!