
Szent László és a kun vitéz legendájára utal a magyarországi Pikó Sándor virágokból készült alkotása, amely a váradi várban látható
Fotó: Molnár Ferenc/ Szent László Napok
Szent László lovagkirályt ábrázoló virágkompozíciót láthatnak mától június 27-ig a nagyváradi várba látogatók, az alkotást a Szent László Napok keretében állítják ki. Pikó Sándor magyarországi képzőművész a Krónikának elmondta, alkotásával a lovagkirály által képviselt keresztény értékekre szeretné felhívni a figyelmet.
2021. június 22., 11:592021. június 22., 11:59
Az installáció Debrecen megyei jogú város önkormányzatának felajánlásával érkezett a partiumi városba. A debreceni virágkarneválon, illetve a Váradon is több ízben bemutatott virágkompozícióiról ismert Pikó Sándor Szent Lászlót ábrázoló lovas szobra a vallási hagyományok ápolására, valamint a határon túli közösségek összetartozásának erősítésére irányítja rá a figyelmet, és azt üzeni:
– olvasható a Szent László Napok sajtóirodájának közleményében. A lovagkirályról készült virágszobrot a pápalátogatás évében, 2019-ben a csíksomlyói búcsúra készítette Pikó Sándor, azonban amint a művész elmondta, nem érkezhetett meg az installáció a zarándoklatra, mert a román hatóságok nem engedélyezték.
A képzőművész megkeresésünkre arról is beszélt, a szobor Szent László és a kun vitéz legendáját ábrázolja, amely Erdélyben több templomfreskón is látható. Szent László fehér lovon egy bárddal van megjelenítve, feje fölött a nap és a hold. „Az alkotás, bár szobrászati módszerekkel készül, mégsem nevezhető szobornak.
– fogalmazta meg az képzőművész. Szent László figurájával, az ábrázolásában felhasznált magyar motívumokkal a magyar szentek által képviselt értékekre szeretné felhívni a figyelmet. A virágszobor tervezői Antal Istvánné és Antal István.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!