Hirdetés

Szekéren vagy hintón érkezik – Gyerekek az angyalvárásról

Közösségi élmény az ünnepi készülődés, az angyalvárás a háromszéki Árkoson, ahol összeszokott csapatot alkotnak a gyerekek. A Fészekrakó Egyesület tagjai közösen készítik az adventi koszorút, sütik és díszítik a mézeskalácsot. Az utolsó, negyedik gyertya lobbant lángra, amikor arról kérdeztük a legfiatalabb „fészekrakókat”, hogyan készülnek a szentestére.

Bíró Blanka

2014. december 24., 12:412014. december 24., 12:41


Biztosan varázslat van a dologban

A négyéves Gréta azt mondja, nem írtak még levelet az angyalnak, de fognak, mert ő szeretne egy szép pónis házat, sok pónival, kicsivel és naggyal, egy képecskét, csillámporos Bambit, és még valamit, de azt éppen elfelejtette.

Sütöttek már mamával mézespogácsát, megszitálták a lisztet, aztán ki is díszítették a pogácsákat. „Biztos nagyon jószívű lesz az angyal, mert a Mikulás is kedves volt, bár már elég öreg. Akkor adott ajándékot, ha énekeltünk neki. Hozott piros és kék dobozt, amiben a játékokat tartják, és egy játékot, ami világít és van benne egy karika” – mondta el a kislány.

Zsófi már másodikos nagylány, el sem tudja képzelni, miként boldogul az angyal a karácsonyfával és a sok játékkal, de biztosan varázslat van a dologban. Emlékszik, hogy tavaly, amikor hazaérkezett, és felvette az ünneplő ruháját, meg is érkezett az angyal – vagy már ott volt korábban, nem tudni pontosan.

Nagyon örült, mert rengeteg ajándékot kapott, és biztos idén sem lesz másként. A levelet már októberben megírta, amikor a Mikulásnak is, többnyire el is hozta, amit kért. A készülődés Zsófiéknál úgy zajlik, hogy apa gitározik, anya pedig süt és főz.

Virág első osztályos, ő nagymamáéknál ölti magára az ünneplőt, édesanyja és édesapja otthon maradnak, de elbújnak, hogy ne zavarják az angyalt. Már háromszor úgy történt, hogy amikor beléptek mamáékkal a lakásba, éppen akkor csengetett az angyal. Idén nem tudja, hogy bújnak el a szülei, mert megszületett kistestvére, Dani, és vele nehezebb lesz.

Virág csak két dolgot kért a levélben, hogy ne legyen az angyalnak túl sok dolga: egy éneklő madarat és egy beszélő delfint. Mindig kidíszítik a házat, néha Virág is segít, néha huncutkodik, de azért mindig nagyon jól sikerül, már alig várja a karácsonyt.

Mindig látják elrepülni az angyalt

Sárika arról mesél, hogy minden évben elmennek a templomba, és mire hazaérnek, már ott a karácsonyfa. Kibontják az ajándékokat, aztán jönnek a rokonok, és ők is hoznak ajándékot. Idén érintőképernyős telefont kért, de az édesanyja azt mondta, nem lesz jó, mert csak két év múlva, negyedikes korában használhat telefont, és addig az idei ajándék elavul. De Sárika nem bánja, ő a legjobb telefont szeretné. Sokat készülődnek, sütnek mézeskalácsot, és disznót is vágnak, ami érdekes és ijesztő, mert a disznó nagyon \"nyüszít\".

A tizenkét éves Zaki azt meséli, hogy mindig kézműves tevékenységeken vesznek részt a nagyszülőkkel, aztán a szülei is csatlakoznak. Mire hazaérnek, már várja otthon őket a karácsonyfa. A barátokkal, szomszédokkal sütöttek rengeteg süteményt, a karácsonyban mégis a legjobb, hogy a nagymamája mindig készít boeuf-salátát.

Marci szerint az angyal szekéren vagy hintón érkezik. Tavaly éppen karateedzésről ment haza, benézett a nagyablakon, és már ott is volt a karácsonyfa. Telefont és távirányítós autót szeretne, már mindkettő van neki, de régiek, ezért jól fognának az újabbak.

A levelet elvitte az angyal az ablakból, most már csak arra kíváncsi, hogy elhozza-e a kért ajándékokat. A levél tartalmának egy részét már elfelejtette, így legalább meglepetés lesz, ha megkapja. Otthon kézi munkával az iskolai karácsonyi vásárra készítettek dobozokat, gyertyákat. Általában úgy készülnek a karácsonyra, hogy édesapja rakja a tüzet, édesanyja süt-főz.

Matyi nem írt levelet, mert ő is egy újabb telefont szeretne, de tudja, hogy ez túl nagy kívánság. Arra gondol, hogy a sportoláshoz kap majd focifelszerelést. Édesanyja elvégzett egy varrótanfolyamot, és a családnak varr abroszt, kesztyűt, nem vásárolnak ajándékot az üzletben.

Soma arról mesél, hogy szenteste kiteszik a karácsonyfatalpat, oda, ahová szeretnék a fát, majd az egész család elmegy sétálni, és minden alkalommal, amikor hazafelé mennek, látják az angyalt, amint kirepül tőlük.

Aztán összeül a család, vacsoráznak, kibontják az ajándékot, ha lesz – mert úgy emlékszik, egyéves korában nem volt ajándék. Még több macit szeretne, bár már annyi van, hogy alig fér tőlük az ágyában. De a legjobb az, hogy együtt van az egész család, még a nagyszülei is hazajönnek Svédországból, és mindenki érzi a szeretetet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés