Hirdetés

Székelyek a magasban: kezdők sikeres csúcstámadása

Kétcsapatnyi kezdő hegymászó jutott fel idén Nyugat-Európa legmagasabb csúcsára a Székelyek a magasban expedíciósorozat Mont Blanc kezdőknek programja keretében.

Bíró Blanka

2015. szeptember 17., 20:032015. szeptember 17., 20:03

Tulit Zsombor hegymászó, ötletgazda sajtótájékoztatón elmondta, idén negyvenen jelentkeztek az expedícióra, a három hónapos felkészülés során – amikor hazai hegyeket hódítanak meg, elsajátítják a hegymászó és az életmentő technikákat – általában megrostálódik a csapat.

Az elmúlt évekből azonban még „tartoztak”: több akkor jelentkezőnek megígérték, hogy ha tovább készülnek, elmehetnek velük, így idén kétszer is vittek kezdőket a Mont Blanc-ra. Az első csapat augusztus 28-án indult, majd a két vezető, a sepsiszentgyörgyi Tulit Zsombor és a csíkszeredai Bertoti Zsolt a hegy aljából megfordult, és visszamentek a hegyre a második hegymászócsoporttal is. Így összesen 12 kezdő vett részt az idei projektben – többségük Erdélyből, valamint csatlakozott hozzájuk Hantz Péter biofizikus Svájcból.

A hegymászók közül mindenki felért a csúcsra, ahol mindössze 5-10 percet töltöttek. Nyugat-Európa legmagasabb pontján vette elő Hantz Péter a Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális fővárosa 2021 trikót – így a projekt szimbolikusan a Mont Blanc-ra is feljutott. Tulit Zsombor elmondta, amikor az első csapattal nekiindultak, a szokásosnál kevesebben tartózkodtak a hegyen, ugyanis a globális felmelegedés következtében elolvadt a hó és a jég, gyakoriak a sziklaomlások, így nyáron a francia hatóságok egy hónapra le is zárták a hegyet. A Nagy Folyosónak nevezett részen ottjártuk után is asztalnyi kövek szakadtak le.

A második csoport csúcstámadásakor már beindult a forgalom, szép időben naponta akár kétszázan is feljutnak a 4810 méteres magasságba. Tulit Zsombor azt is elmondta, ez volt a tizedik ilyen expedíció, az elmúlt években összesen mintegy száz kezdőt jutattak fel a Mont Blanc-ra, bebizonyítva, hogy egy egészséges ember megfelelő felkészüléssel képes a magashegyi teljesítményekre. A legfontosabb szempontjuk mindig a biztonság volt, hogy valamennyien egészségesen hazatérjenek. Ezt sikerült is teljesíteni, kisebb balesetek történtek ugyan, de senki nem szenvedett maradandó sérülést.

Jövő évtől változtatnak a projekten, megalapítják a Székelyek a magasban hegymászó- és síiskolát, és a végzősökkel mennek fel két- három évente a Mont Blanc-ra, és minden évben megmásszák Európa valamelyik látványos hegycsúcsát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
2026. június 21., vasárnap

Kovászos uborka kezdőknek és haladóknak, avagy egy titok és egy régi emlék nyomában

Mi lehet a jól sikerült, ízes, megfelelően sós, ropogós kovászos uborka titka? Mostanra úgy tűnik, az volt a kulcsmondat, amit a Székelyföldön hallottunk valamikor régen: ez a bevált módszer egyik nyitja.

Kovászos uborka kezdőknek és haladóknak, avagy egy titok és egy régi emlék nyomában
Hirdetés
Hirdetés