2011. szeptember 15., 08:402011. szeptember 15., 08:40
Az elmúlt hetekben a Moradokmai Színházi Központ és az Osonó közösen hozta létre a Carnival című előadást, amelyet Fazakas Misi, a társulat művészeti vezetője rendezett, és amelyben a hat thai színész mellett Bartha Loránd és Mucha Oszkár, a háromszéki társulat színésze is fellépett. A hazatérés után Fazakas Misi elmondta, már induláskor tudta, hogy nagyon nyitottnak kell lennie a kulturális és nyelvi különbségek iránt, a próbafolyamatot interaktívnak tervezte, ám ez Thaiföldön nem működött. Egy hétig alkalmazták az „osonós” munkamódszert, vagyis reggeltől estig dolgoztak, de ez a hatalmas hőség miatt hosszú távon nem volt tartható.
A Carnival című előadás örök emberi témát dolgoz fel, a megfelelési vágyról, önmagunk felvállalásáról szól, így a magyar–román–thai–angol nyelvű produkcióban a nyelvi kavalkád sem ment az érthetőség rovására, magyarázta Bartha Loránd. Thaiföldön ez volt az első európai színházzal közös projekt, a thai szövegcentrikus színház mellé az Osonóra jellemző színházi nyelvet társították, amelyben hangsúlyosabb a gesztus és a mozgás. A bemutatót egy tízállomásos turné követte, iskolákban, egyetemeken mutatták be a darabot.
Az osonósok beláttak a thaiföldi iskolai és egyetemi rendszerbe, például megtapasztalták, hogy egy thaiföldi középiskolában természetes egy 60 méter hosszú, 14 méter széles díszterem. A csapat olyan iskolában is játszott, ahol egy évfolyamon 11 osztály járt, és egy osztályban ötven gyerek tanult. Thaiföldön nem kötelező mindenkinek állami iskolába járni, a fiatalok tanulhatnak otthon vagy például a Moradokmai Színházi Központ által működtetett színházi iskolában, viszont 12 osztály után mindenkinek le kell érettségiznie. Az állam példaértékűen támogatja a kultúrát, egy iskolában megtartott előadás után az állam 6000 bathot, azaz 600 lejt utal át a társulat számlájára, az egyetemeken megtartott előadásokért 10 000 bathot, azaz 1000 lejt fizet az állam, mesélte Fazakas Misi.
A tervek szerint az Osonó művészei jövő év januárjában térnek vissza Thaiföldre, ahol a Carnival újabb turnéját szervezik meg, ezt követően Indiában több városban mutatják be az előadást. A Thammasat University egyetemen tartott előadás után Fazakas Misit és a két színészt meghívták műhelymunkát tartani és tanítani. Az egyetem színművészetet tanuló hallgatói számára szervezett műhelymunkát jövőre tervezik.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.