Hirdetés

Székely Nemzeti Vágtát és nagyszalontai előfutamot szerveznek jövőre

Jövőre megszervezik a Székely Nemzeti Vágtát – jelentette be Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki idén részt vett a Nemzeti Vágtán. Antal már egyeztetett Geszti Péterrel, a történelmi hangulatú lovasverseny szervezőjével, aki támogatja a székely vágta megszervezését.

Krónika

2010. június 11., 09:442010. június 11., 09:44

Szentgyörgy lehet a házigazda

A tervek szerint a székelyföldi rendezvény a Nemzeti Vágta hivatalos előfutama lesz, nyertesei a budapesti versenyen képviselik majd Székelyföldet. A nemzeti vágtát  harmadik éve szervezik, profi zsokék nem indulhatnak. Idén 72 település nevezett be, lóval, lovassal és helyi jellegzetességekkel képviselték a térségüket. Sepsiszentgyörgy Szabó Györgyöt nevezte be Koronafürt nevű lovával, a benevezést a testvérváros Ferencváros önkormányzata fizette ki.

Antal elmondta, erről a tervéről tárgyalt a háromszéki és hargitai önkormányzati elöljárókkal, akik támogatják az ötletet. A polgármester reméli, Sepsiszentgyörgy lehet majd a székely vágta házigazdája. A tenyésztők és a turisztikai szakemberek nagy jövőt jósolnak a székelyföldi lovas turizmusnak. A Kovászna megyei magángazdák fajtiszta állománya négyszáz lóból áll, ennek a kétharmada lipicai, de vannak arab lovak, importból származó fríz lovak, nehéz és félnehéz lovak.

Népszerűségnek örvendett Nagyszalonta sátra

„Örömünkre szolgál, hogy jövőre várhatóan Sarkad testvérvárosa, Nagyszalonta is rendez előfutamot” – nyugtázta dr. Tamás István, a Nemzeti Vágta elnöke, aki szerint az elmúlt hétvégén harmadik alkalommal Budapesten megszervezett rendezvénysorozatot minden eddiginél nagyobb figyelem kísérte. A vágta egész éves programsorozattá teljesedett ki – már 13 vidéki közösség csatlakozott a programhoz, szervezett önálló előfutamokat. A magyar falvak és városok hagyományőrző és hagyományteremtő találkozóján Nagyszalonta is képviseltette magát.

A lóversenyen Bántó Attila képviselte a hajdúvárost Fáraó nevű lovával, az előfutamon Kecskemét, Tata, Mezőgyán, Zemplén és Kővágszőlős lovasaival mérte össze erejét: a futamban a harmadik helyen érkezett célba. Hatalmas sikere volt Nagyszalonta sátrának: az Andrássy úti Vágta korzón a lovassal induló települések mindegyike megmutatta ízeit, kézművesportékáit, nevezetességeit. A port.hu internetes programmagazin és a Nemzeti Vágta közösen hirdette meg a Vágta korzón bemutatkozó települések, kistérségek pavilonjai közül a Legszebb Vágta PORTa díjat. A díjat annak a településnek ítélték oda, amely a legötletesebben teszi vonzóvá települését, térségét. A nyertest a zsűri egyéni szempontok alapján választotta ki, nyereménye pedig egy 5 millió forint értékű hirdetési felület a port.hu oldalán, valamint egyéves kommunikációs partnerség a Nemzeti Vágta részéről.

A zsűri értékelése alapján Nagyszalonta lett a Legszebb Vágta PORTa. A szervezők szerint az ötnapos országimázs-fesztivál minden eddigi nézői rekordot megdöntött, Nagyszalonta sátrát tehát több ezren látták, és sokan érdeklődtek Arany János szülővárosa felől. A Nemzeti Vágta Magyarország egyik legismertebb és legnépszerűbb rendezvényé nőtte ki magát. „Nemcsak a résztvevők száma, hanem a rendezvény megítélése is egyre pozitívabb a magyar  lakosság és a szakma körében. Ez elsősorban a rendezvény vidéki kiterjesztésének, a magyar lófajtákat előtérbe helyező új versenyszabályzatnak, illetve az egyre nívósabb kulturális és szakmai programoknak volt köszönhető” – mondta a Nemzeti Vágta elnöke.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés