
Fotó: Facebook/Székelyek a magasban
Sikerrel járt Tulit Zsombor és Szarukán László, a Khumba-Transz Afrika expedíció két tagja, akik a Dél-afrikai Köztársaságban rátaláltak gróf Wass Albert, a II. angol–búr háború hősi halottjának sírhelyére.
2018. április 15., 08:592018. április 15., 08:59
Megtalálta gróf Wass Albert – az író Wass Albert nagybátyjának – sírhelyét a Dél-afrikai Köztársaságban a Khumba-Transz Afrika elnevezésű expedíció két tagja, Tulit Zsombor és Szarukán László.
A II. angol–búr háború hősi halottjának sírját a Dél-afrikai Köztársaságban, a hajdani Transzváll keleti határán kutatták. Az első eredmények után a keresést kiterjesztették Szváziföldre, majd Mozambikra is” – osztotta meg a hírt csütörtökön a Székelyek a magasban expedíciósorozat Facebook-oldalán.
Szebeni Zsuzsa, a kutatást kezdeményező Carola Egyesület vezetőségi tagja a Krónika megkeresésére elmondta, a Székelyek a magasban tagjai a feltárás érdekében hátra maradtak az expedíció többi tagjához képest. „A székely fiatalok itthonról csak néhány adattal indultak el, és nagyban elősegítette a kutatást, hogy hozzáférhettek a Wass Albert halálával kapcsolatos feljegyzésekhez. Munkájukat Szabó Kristóf helyi újságíró, valamint Király András nagykövet segítette.
– fogalmazott Szebeni Zsuzsa. Hozzátette, az egyesület többek között azért támogatta és tartotta fontosnak a sír megtalálását, mert ezáltal felelevenítették a búr háború magyar áldozatainak emlékét.
Érdekesség, hogy az egyesület névadója, Szilvássy Carola a múlt század elején végigjárta már ezt az afrikai utat.
„Szilvássy Carola az 1902-ben elhunyt Wass Albert unokatestvére volt, és Wass Rachellel – aki szintén unokatestvérük – közösen vállalkoztak arra, hogy 1909-ben felkutassák a sírt. Egy gránitlapot is szerettek volna vinni, de végül ezt később helyeztette el a család” – magyarázta Szebeni Zsuzsa. Hozzátette,
A rendhagyó expedíciót a Székelyek a magasban sportklub és a Sepsi SIC Outland Expedition szervezte. A túra résztvevői 45 nap alatt 16 ezer kilométert tettek meg speciálisan felszerelt autóikkal. Kilenc országon mentek át, Egyiptomból indultak, majd Szudán, Etiópia, Kenya, Tanzánia, Zambia, Zimbabwe, Botswana érintésével jutottak el a Dél-afrikai Köztársaságba. Az expedíció tagjai – Debreczeni László, Demeter László, Szarukán László és Tulit Zsombor –
A vállalkozás két tagja rendelkezik autós expedíciók tapasztalatával, ők már részt vettek többek között a Budapest–Bamako-ralin, az Ázsia Race versenyen, a Saharun–Marokkó-expedíción. A Székelyek a magasban expedíciósorozat két tagja pedig Európa, Ázsia, Afrika, Észak- és Dél- Amerika számos országában megfordult, céljuk egy-egy kontinens legmagasabb hegycsúcsának megmászása volt.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!