2011. április 27., 08:552011. április 27., 08:55
A rendezvényt Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye önkormányzata 100-100 ezer lejjel támogatja. A Nemzeti Vágta magyarországi szervezői a napokban küldik el a szabályzatot, a verseny kieséses rendszerben zajlik, elődöntőt, középdöntőt és döntőt szerveznek. Amint megkapják a szabályzatot, azt egy felhívással együtt továbbítják minden székelyföldi, tehát Kovászna, Hargita és Maros megyei önkormányzatnak, mondta Sztakics Éva.
Magyarországi mintára egy település egy lóval és lovassal nevezhet be. Benevezési díj is lesz, 1500–2000 lej között, a pontos összegről ezután döntenek. Kádár László állatorvos, a gidófalvi Szilaj Hagyományőrző Egyesület vezetője elmondta, 400 méter hosszú, 10 méter széles lehomokozott, zártkörű versenypályát alakítanak ki, ahol egyszerre öt lovat tudnak indítani. A szünetekben lovas íjász-, huszárbemutatókra kerül sor, és tervezik a „székely celebek” futamát is. A Kovászna Megyei Művelődési Központ kísérő rendezvényként megszervezi a történelmi székely székek értékeinek bemutatóját, a székekre bízzák, hogy mit tartanak fontosnak magukról kiállítani. Ugyanakkor kézműves-tevékenységeket is szerveznek, a lóval kapcsolatos mesterségeket mutatják be a kovácsok, bőrdíszművesek, nyeregkészítők, lószőrékszer-készítők. Dancs Zsolt rendezvényszervező elmondta, a záróprodukció a Komáromi Lovas Színház és a Szigetszentmiklósi Sziget Színház előadása lesz. Közép-Európa egyetlen lovas színháza Koltay Gergely Honfoglalás című rockoperáját mutatja be, az akrobata, magyarországi lovak mellett 20-25 helyi lovas és táncos is fellép, a szólisták Pintér Tibor, Janza Kata és Hujber Ferenc.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!