2010. augusztus 23., 11:222010. augusztus 23., 11:22
Cristian Virag, a szatmári megyei múzeum régésze lapunk kérdésére elmondta, a járat a 19. és 20. század fordulóján épülhetett, és az akkori város kanalizálási rendszerének egyik főcsatornája lehetett. „Pontosan nem tudjuk feltérképezni, honnan és hova vezetett, de mivel korábban a közelben már találtunk hasonlót, nagy valószínűséggel állíthatom, hogy a belvárosból a Szamos medre felé vezethette az akkori szennyvizet.
A pontosan egymásba illesztett téglákon helyenként látszik, hogy folyó víz mosta őket” – véli a szakember. Virag úgy tudja, a kanálist elbontják, és a helyére köveket helyeznek, amelyekkel megerősítik a talajt, hiszen a felszínen egy nagy teherbírású, teherautó-forgalmat is bonyolító körforgalom épül. „Ha nem a városközpontban és nem forgalmas helyen lenne, érdemes lenne konzerválni, lefedni üveglappal, lássák a lakosok, milyen volt ezelőtt száz évvel a város kanálishálózata” – fogalmazott a régész, aki elmondta, a több méter hosszú üregből semmilyen tárgyi lelet nem került elő.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.