
Századik születésnapját ünnepli Sir David Attenborough
Fotó: Netflix
Darázsfajt neveztek el Sir David Attenborough-ról, aki pénteken ünnepli századik születésnapját – jelentette be a londoni Természettudományi Múzeum (NHM).
2026. május 08., 17:172026. május 08., 17:17
A népszerű brit természettudósról és íróról, az ismeretterjesztő televíziózás megújítójáról korábban már mások mellett vadvirágot, pillangót, szöcskét, dinoszauruszt és gyíkot is elneveztek. Az NHM a közlemény szerint
A faj egy példányát 1984-ben gyűjtötték be a chilei Valdivia tartományban, és csak véletlenül bukkantak rá négy évtizeddel később az elraktározott leletek között. A faj a fürkészdarazsak (ichneumonidae) néven ismert parazita darazsak csoportjába tartozik, amelyek az egész világon megtalálhatók. A rovar 3,5 mm hosszú, és nevében a tau szó a potrohán látható, feltűnő T alakú mintázatra utal.
A múzeum rovargyűjteményének főkurátora, Gavin Broad elmondta, hogy
Felidézte, hogy öt-hat évesen kapta meg a tudós Élet a Földön című könyvét, amelyben a taxonómusokról – az élőlények rendszertani besorolásával foglalkozó tudósokról – is írt, és ennek köszönhetően lépett erre a pályára.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.
szóljon hozzá!