2011. február 09., 10:052011. február 09., 10:05
Ennek alapján dől majd el, hogy melyik lesz közülük az Év Fája Európában. „A benevezett öt fa közül a legtöbb szavazatot szerző a júniusban tartandó Brüsszeli Zöld Héten részesül elismerésben, amelyet a Világ Természetvédelmi Alapjával közösen szerveznek” – mondta el a Krónikának Potozky László, a Polgár-Társ Alapítvány igazgatója.
Mint kiderült, idén több ország, így Franciaország, Írország és Lengyelország is megszervezi a helyi szintű Év Fája-vetélkedőt, hogy 2012-ben már az európai címért indulhassanak. Egyébként Romániában tavaly első alkalommal lehetett fákat megjelölni ilyen típusú megmérettetésre a Polgár-Társ Alapítvány szervezésében, és az interneten lehetett kiválasztani a címre legérdemesebbet. A hét elején útjára indított, immár nemzetközi szintű vetélkedőnek Janez Potočnik, az Európai Unió környezetvédelmi főbiztosa a védnöke, és nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy évről évre egyre több ország kapcsolódjon be a versenybe. Az Év Fája Európában címért az említett öt ország korábbi győztes fái közül lehet szavazni a www.voting.treeoftheyear.org címen. A keddi állás szerint egyébként a bulgáriai platán vezet több mint 300 szavazattal, második a csíkszentléleki hárs közel 150 szavazattal, harmadik helyen pedig a cseh kocsányos tölgy áll, amelyre eddig közel félszázan tették a voksukat.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.