
Fotó: Katolikus egyház
Tűz ütött ki a nyugat-franciaországi Nantes székesegyházának belsejében szombaton – közölték a helyi tűzoltók. A lángok három ponton lobbantak fel.
2020. július 18., 19:422020. július 18., 19:42
2020. július 18., 19:442020. július 18., 19:44
A helyszínre hatvan tűzoltót vezényeltek. A polgármesteri hivatal egy tisztviselője, aki neve elhallgatását kérte, elmondta, hogy a Szent Péter és Szent Pál-székesegyházban reggel csaptak fel a lángok, és nem tudni, hogy mi okozta a tüzet. Később már 104 tűzoltó tartózkodott a helyszínen, hogy biztosítsák a lángok teljes elfojtását, később sikerült lokalizálni a tüzet.
Hozzátette, hogy értesítették a bűnügyi rendőrséget, és tűzvédelmi igazságügyi szakértő érkezik Párizsból, hogy megvizsgálja a tűz keletkezési helyeit és a székesegyház elektromos berendezéseit. Pierre Sennes közölte, hogy szándékos gyújtogatás ügyében folyik a nyomozás. Mint mondta, korai még következtéseket levonni, mert sok vizsgálatot kell lefolytatni, amelyek során új tényeket tárhatnak fel. Egyelőre senkit sem gyanúsítanak – közölte még az ügyész.
A francia állami televízió felvételén az volt látható, hogy füst gomolyog a 15. századi gótikus épület homlokzatán, a két torony között, a rózsaablakon át. A székesegyházban 1972-ben komoly tűz volt. Tizenhárom évi restaurálás után 1985-ben adták át a felújított épületet. A mostani tűz tönkretette a székesegyház nagyorgonáját, és kitörtek a székesegyház homlokzatának festett üvegablakai, de a kár nem olyan súlyos, mint amitől eredetileg tartottak, a tűz nem érte el az épület tetőzetét.
A nantes-i eset felidézi azt, hogy tavaly a párizsi Notre Dame-székesegyháznak – a francia főváros egyik jelképének – tetőzetét rombolta le tűz, és leomlott az épület huszártornya is. A történtek azzal fenyegettek, hogy az egész épület is romba dől. „A Notre-Dame után a Szent Péter és Szent Pál-székesegyházban csaptak fel a lángok. Támogassuk a tűzoltókat, akik minden kockázatot vállalnak, hogy megmentsék a gótika eme gyöngyszemét” – írta Twitter-üzenetében Emmanuel Macron francia elnök, aki Brüsszelben tartózkodik az Európai Unió csúcstalálkozóján.
2015-ben egy másik nantes-i templom is kigyulladt: a Szent Donát-bazilikában az újjáépítési munkák során keletkezett tűz kis híján az épület teljes tetőzetét elpusztította.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!