Hirdetés

Szakrális és világi ünnep: pünkösdikirály-választás Csíkszentsimonban

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A barátságok, a családok ünnepét tartják pünkösdvasárnap Csíkszentsimonban. A rendezvény a hagyományőrző huszároknak és az amatőr lovasoknak is bizonyítási lehetőséget kínál, az ügyességi versenyeket követően pedig pünkösdi királyt választanak.

Izsák-Székely Judith

2016. május 10., 15:182016. május 10., 15:18

A Csíkszéki Mátyás-huszárok és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szervezte, három részből összetevődő ünnepen vasárnap délelőtt 11 órától Böjte Csaba ferences szerzetes celebrál szentmisét az alapítvány szentsimoni otthonának udvarán, majd a huszárok és az amatőr lovasok ügyességi próbái és a pünkösdi király megválasztása kínál látványos kikapcsolódási lehetőséget. A rendezvény kulturális részét néptánccsoportok és fúvósok műsora teszi színesebbé.

Második alkalommal szerveznek Csíkszentsimonban pünkösdkor összetett lovasnapot, a szervezők pedig szeretnék, ha hagyománnyá válna. A Szent Ferenc Alapítvány képviselője, Kolozsvári Tibor elmondta, szakrális és világi téren is kiteljesedik a rendezvénynek köszönhetően ez a nap. „A szentmise végén Csaba testvér megáldja a lovasokat, a lovakat, imádkozik a szántó-vető, gazdálkodó emberért és a termésért. A szentsimoni fúvószenekar vezeti fel a rendezvényt, majd kezdetét veszi a lovas huszárbemutató, az egyes huszáregyesületek tagjai vetélkednek, mérettetnek meg. Ebben a részben kimondottan huszárok által gyakorolt lovas próbák lesznek, például karddal döfés, szúrás, ütés, mivel a huszárok katonai hagyományokra építenek, azokat őrzik, így lovas harcászati elemekből összeállított vetélkedőt láthatnak az érdeklődők” – ismertette.

Háromszékről és Gyergyóból is jelezték részvételi szándékukat a huszárok, és természetesen Csíkszékről is várják őket, akárcsak az amatőr lovasokat. „Nem az a lényeg, hogy ki mennyire ügyes lovas, hanem hogy jól érezzük magunkat. A virtusról szól ez a rendezvény, hiszen a bátorság, az ügyesség identitásunk része. A székelység katonai múltja is ezt bizonyítja, és szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy most is vannak férfias férfiak, akik barátsággal, tisztességgel egymással megmérkőznek” – mondta el Kolozsvári.

Mint vázolta, a pünkösdikirály-választásnál egyszerre áll rajthoz 7-8 lovas, akiknek egy rókafarkat kell elkapniuk egy lovas hátáról. Az a győztes, akinél a végén ott marad a rókafarok. Tavaly pénzjutalomban részesült a nyertes, idén is erre számíthat, és mindenképp megilleti a közösség, a jelenlevők tisztelete – tudtuk meg Kolozsváritól. Az esemény rangját emeli, hogy a szakkommentátor a magyarországi Pénzes Gábor huszár alezredes lesz, aki tartott már huszártisztképzést Erdélyben.

Hat huszár érkezik Budapestről, a közszolgálati egyetemről (ahol rendőröket és katonatiszteket, lovas rendőröket képeznek), a Ludovika Huszárezred részéről pedig dr. Horváth József, az egyetem főtitkára is jelen lesz huszárként – sorolta a szervező. A szentsimoni helyszínen közel ezerötszáz nézőre számítanak. A hagyományőrző huszárok az alkalomra díszruhát öltenek, lesz legalább 40-50 ló is, így igazán látványos bemutatóra számíthatnak, akik ellátogatnak a lovasnapra. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés