2009. január 26., 07:002009. január 26., 07:00
A brit hadsereg hadnagyaként szolgáló, 24 éves Harry – Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia – öt éve találkozott a modell alkatú, Zimbabwében született szőke szépséggel, Chelsy Davyvel. A 23 esztendős Chelsy, aki a leedsi egyetem joghallgatója, a pletykaújságok szerint állítólag Harry kedvéért költözött Dél-Afrikából Nagy-Britanniába, ám a kapcsolatot rendszeresen próbára tették a herceg korábbi botrányos – és rendszerint nyilvános – kicsapongásai.
A pár útjai már 2007-ben is különváltak egy időre, de akkor Harrynek még sikerült visszakönyörögnie elhidegült kedvesét. A brit bulvársajtó akkoriban közölt beszámolói szerint II. Erzsébet királynő unokája napokig könyörgött hosszú és könnyes éjszakai telefonhívásokkal Chelsynek, hogy élesszék újra a románcot, és kérésének egy 150 fontos virágcsokor-költeménnyel is nyomatékot adott.
Most azonban – a BBC szombat esti beszámolója szerint – Harry és Chelsy „baráti módon”, többnapi egyezkedés után mégis úgy döntött, hogy véget vet a kapcsolatnak.
Házasságról az ötévi románc idején – legalábbis komolyan – soha nem esett szó. Chelsy a londoni udvarban nem is volt egyértelműen népszerű, legalábbis nem annyira, mint Kate Middleton, Harry bátyjának, Vilmos trónörökösnek a barátnője. Palotabeli bennfentesek szerint az egyik fő gondot az okozta, hogy a lány édesapja, Charles Davy a Londonban rossz szemmel nézett zimbabwei elnök, Robert Mugabe jó barátja. Lánya és a herceg kapcsolatát ráadásul alaposan kihasználta elit vadászvendégeknek fenntartott zimbabwei szafariparkjai felvirágoztatásához.
Egyébként a brit bulvársajtó krónikája szerint Vilmos és Kate szerelme sem volt mentes a komolyabb próbatételektől. A pár két éve szakított is, de néhány hónapi mosolyszünet után folytatódott a románc. Az alattvalók pedig – a bulvársajtóval együtt – most már bármely pillanatban várják az eljegyzés bejelentését.
A Clarence House – Károly trónörökös londoni hivatalos rezidenciája, amely a két herceg nyilvános ügyeit is intézi – nem volt hajlandó érdemi kommentárt fűzni Harry és Chelsy szakításának híréhez, csak annyit közölt, hogy „magánügyről van szó”.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.