
Fotó: A szerző felvétele
2008. június 19., 00:002008. június 19., 00:00
Nagy egyéniségek a múltból
Pedig az immár 80 éves Kolozsvári Puskás Sándor 64 éve szobrászkodik. „Nem érzem a koromat. Legfeljebb az a baj, hogy kicsit fáradékony vagyok” – mesélte. „Édesapám hegedült, dilettáns módon festegetett, anyám zongorázott, ügyes kezű asszony volt. Torockó mellett laktunk, Borévben, apám egy ideig ott állomásfőnök volt. De én Kolozsváron születtem, ott éltem – idézte a múltat. – Mátyás Mátyás professzor segített a világra, a Szent Mihály-templomban kereszteltek, és mikor Márton Áron egyéves püspök volt, akkor bérmált engem.”
A háború idején családjával Debrecenig menekült. Kolozsvári házukat lebombázták: hetvennégy halottat számoltak össze csak az ő utcájukban. Annak idején a Magyar Népi Szövetség munkások számára festőiskolát indított. Ott, a kolozsvári sétatéri pavilonban első mestere Szervátiusz Jenő volt. 1948-ban – pontosan hatvan esztendeje – szerepelt első ízben két munkája egy tartományi tárlaton. Azóta hivatalosan szobrásznak számít. „A képzőművészeti főiskolára egyenesen a másodévre vettek fel. Magyar Művészeti Intézetben kezdtem, abból lett a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola. A Kolozsvári nevet 1955-ben vettem fel, mert nem tudtam kiharcolni, hogy magyarosan írják a Puskás nevet” – árulta el.
Szobrok szerteszét
„Most éppen anyagot gyűjtök egy újabb kötetre, ami a szobraimról szól majd. Nem szeretnek engem, még nem adtak ki rólam albumot” – mondta a művész. Több mint kilencven szobor reprodukciója lesz majd látható a kötetben. Most éppen amiatt szomorkodik, mert az egyik marosvásárhelyi lakótelepen látható alkotását, a rézből készült Tavaszt valakik darabonként lopkodják. Több műve Bukarestben a Nemzeti Galéria gyűjteményét gazdagítja, a kolozsvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai, székelykeresztúri, zetelaki, nagyszalontai múzeumokban is találkozhatunk szobraival. Számos ország magángyűjteményeiben is rejtőzködnek alkotásai. Igen kedveli a még diákkorában készült, az ellenállás által agyonvert Tyukodi Antalt ábrázoló szobrot, amely a Házsongárdi temetőben látható. Bethlen Gábort ábrázoló szobrát Szárhegyen, a Bethlen-bástyában helyezték el. A csodálatos Székely madonna egyik példánya egy csíksomlyói gyűjtemény része, a másik pedig a Zetelaki Múzeumban várja látogatóit. Íjásznő című szobrát idehaza kizsűrizték, mert meztelen nőalakot ábrázol, de aztán Párizsban kiállították. Ez a munkája Désen lelt „otthonra”. Ennek egy példányát Nagy Imre számára is elkészítette, az a zsögödi Nagy Imre Múzeum egyik dísze.
Kedvencek
Bár művészként vált ismertté, lényétől elválaszthatatlan a kulináris világ. Még most, nyolcvanévesen is szinte mindennap elballag a vásárhelyi nagypiacra. Válogat, alkudozik, s aztán isteni ételeket főz. „Főzni, sütni sokkal hamarább kezdtem, mint szobrászkodni. Hatéves voltam, amikor Boréven kifogtam egy halat, s hazaszaladtam, megpucoltam, megsütöttem. Mindenkinek ennie kellett belőle” – mesélte. Állítja, soha életében nem szerette a kímélő fogásokat: „Egyik kedvenc ételem a csülkös fuszulykaleves. Utána jöhet az ordás palacsinta.” – árulta el.
Máthé Éva
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.