2010. június 01., 10:442010. június 01., 10:44
A Washington Post biztonságpolitikai kérdésekkel foglalkozó blogja szerint az egykori iraki diktátor hatalmának megrendítéséhez elegendő lett volna egy manipulált videofelvétel, amelyen az iraki elnök egy tizenéves fiúval szexuális aktus közben lett volna látható.
„A felvételt úgy képzelték, mint amelyet titokban, rejtett kamerával készítettek. A szemcsés, rossz minőségű videó egy tikos légyottot örökített volna meg” – magyarázta a blogban idézett hajdani titkosügynök. Végül a hamisított felvétel terve mellett az sem valósult meg, hogy az iraki televízió adását egy hamis gyorshírrel szakítsák félbe. A hírszerzés szerint ezekkel a tervekkel annyira sokkolhatták volna az iraki közvéleményt, hogy a nép fellázadt volna vezetői ellen, egyszerűbbé téve az iraki inváziót.
A CIA vezetősége ezeket a terveket többször is elutasította, ennek ellenére állítólag készült egy olyan videó, amelyen Oszama bin Laden testőreivel a tábortűz körül iszogat, miközben a terroristavezér homoszexuális hódításaival büszkélkedik. Az írásban megjelent állításokat a hírszerzés nem erősítette meg, jóllehet nem ez lenne az első furcsaság a CIA taktikai arzenáljában. A 638 módszer Castro meggyilkolására című könyvben például a kubai vezető eltávolítására évtizedek során kiagyalt módszereket gyűjtötték össze.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.