2011. június 01., 08:032011. június 01., 08:03
A járványnak eddig csak Németországban volt halálos áldozata, a német média szerint eddig 15-en haltak meg, és immár megközelíti az 1500-at a megbetegedettek, illetve a gyanús esetek száma a Spanyolországból importált uborka fogyasztását követően, bár a fertőzés pontos forrása még nem ismert. Robert Koch országos járványügyi intézet igazgatója egy interjúban azt hangoztatta, hogy további megbetegedésekkel, illetve áldozatokkal kell számolni. A sok rossz jel mellett két jó is akadt. Egyrészt a tegnap reggeli újságok megerősítették, hogy a münsteri egyetem tudósai gyorstesztet fejlesztettek ki a fertőzés kimutatására. Másrészt pedig ismertté vált, hogy egyre több észak-németországi kórházban próbálkoznak egy úgynevezett antitest-terápiával, amely várakozások szerint lehetővé teszi a legsúlyosabb szövődmények kezelését. A fertőzés terjedésével kapcsolatban a hatóságok továbbra is sötétben tapogatódznak. Németországban egyre kevesebb szó esik a korábban első számú baktériumhordozónak tekintett, importált spanyol uborkáról.
A hatóságok most elsősorban “saját házuk táján” keresik - de nem találják - a felelős élelmiszereket. Mindenesetre elsősorban az uborka, a paradicsom, a paprika, valamint a saláta - és általánosságban a nyers zöldség - fogyasztását nem ajánlják. Közben Spanyolország gazdaságának heti 200 millió eurós kárt okoz a fertőzött uborka miatt kialakult helyzet - közölte Rosa Aguilar Rivero spanyol környezetvédelmi-, vidék- és tengerügyi miniszter tegnap Debrecenben. Spanyol területeken korábban még nem azonosították a több ember halálát okozó baktériumot, a fertőzés Németországgal hozható kapcsolatba - mondta a spanyol tárcavezető az európai uniós agrárminiszterek informális, zárt körű tanácskozását megelőző sajtótájékoztatóján. Hozzátette: az EU tagállamainak közös megoldást kell találniuk a kialakult helyzetre, hiszen az a spanyol termelőknek jelentős exportkárokat és piacvesztést okoz. Rosa Aguilar Rivero nehezményezte, hogy a “megalapozott adatokkal alá nem támasztott német állásfoglalást” nem hivatalos úton, hanem a médiából kellett megismernie.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!