Hirdetés

Sóvidék nagy, közös, nemzetközi konyhája: töltöttkáposzta-fesztivál Parajdon

•  Fotó: Veres Réka

Fotó: Veres Réka

Ínycsiklandó illatok lengték be Parajdot a hétvégén immár tizenkilencedik alkalommal megrendezett Nemzetközi Töltöttkáposzta-fesztiválon.

Veres Réka

2014. szeptember 28., 19:282014. szeptember 28., 19:28

Huszonhét csapat mérte össze főzőtehetségét a Sóvidék szívében, így igencsak változatos finomságok fortyogtak az üstökben. A fakanálforgató csapatok mellett felsorakoztak a település elöljárói, a testvértelepülések küldöttségei, politikusok, lovagrendek tagjai és a díszvendégek.

„Parajd töltöttkáposzta-fesztivál nélkül annyit ér, mint a jó konyha szakácsné nélkül, nekünk pedig egy nagy konyha kell, a sütés-főzés szerelmeseivel” – köszöntötte beszédében a főzőket és kóstolókat Bokor Sándor, Parajd község polgármestere a zászlófelvonást és ágyúdördülést követően.

A községvezető hozzátette, a rendezvény jó alkalom arra, hogy mindenki a saját módján mutassa be konyhája ízeit, szokásait, hagyományait, valamint a vendégfogadás különböző formáit. A versenyző csapatok pompássá varázsolták sátraikat paprikával, szőlővel, kukoricával, kenyérrel, húsfélékkel, de a töltött káposzta illata volt a legvonzóbb.

Első alkalommal járt Parajdon a tiszaföldvári Fegyveres és Rendvédelmi Szervek Nyugdíjasai és Baráti Köre Egyesület, melynek tagjai annyira jól érezték magukat, hogy az ittlétet tekintették fődíjnak. A szekszárdi pirospaprika és a parajdi só tökéletesen összeillik, ezt bizonyította a szekszárdi Késett Band csapat üstjében rotyogó 220 töltelék.

Tizedik alkalommal főztek idén a sóvidéki fesztiválon – tudtuk meg Pegler Istvántól, aki felidézte, amikor először jártak vendégségben a Székelyföldön, nagyon megfogta őket a vidék, azóta pedig nagyon sok barátra tettek szert. A szeretet és a jókedv a titkos összetevő – állították egyhangúan az Egrestői Keresztény Asszonyok Egyesület csapatának tagjai. A csapat idén második alkalommal vett részt a parajdi főzőversenyen, és több mint ezer tölteléket készített, a sátrukhoz viszont nemcsak a mennyei illatok, hanem a csodálatos díszítés is vonzotta a látogatókat. Ez egyébként nem meglepő, hiszen tavaly a legszebb tálalásért kaptak díjat – az érem méltó helyet foglalt el a dekorációban.

Négy üstben különböző töltelékek fortyogtak: a hagyományos változat mellett volt gombából és kásából készült vegetáriánus töltelék is, az egyik üstbe egy jókora kolbásztekercs került, a másikból pedig a malac farka kunkorodott ki, de kacsás változatot is készítettek – magyarázta kérdésünkre Farkas Rozália.

Mivel több tízezer töltelék főtt szombaton Parajdon, az öttagú zsűrinek nem lehetett könynyű munka a jobbnál jobb variációkat mustrára vonni. A legfinomabb töltött káposztát a Szolnoki Favágók csapata főzte, a dobogó második lépcsőjét az Egrestői Keresztény Asszonyok Egyesülete foglalta el, harmadik csapat pedig a hódmezővásárhelyi Haspárti Team lett. A legeredetibb töltött káposzta címet is a Szolnoki Favágók csapata szerezte meg.

A legszebb tálalásért idén szoros küzdelem folyt, a címet a csíkszeredai Harmopán csapat vihette haza, a legváltozatosabb felhozatalt a marosvásárhelyi Zor de zeamă csapat biztosította.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés