
Fotó: Módi Levente
2009. február 18., 10:082009. február 18., 10:08
A Slágerkoktél házigazdája a kolozsvári rádió műsorvezető-szerkesztője, Papp Levente, aki szerint a havonta egyszer jelentkező, negyvenöt perces műsorban kizárólag magyar videoklipeket játszanak majd be, és főként popzenét. Kérdésünkre, hogy erdélyi számokat terveznek-e sugározni a Slágerkoktélban, a műsorvezető kifejtette, hogy ő szeretné természetesen az erdélyi előadók videoklipjeit is népszerűsíteni a műsorban, addig azonban ez lehetetlen, amíg az itteni klipek hang- és képminőség szempontjából nem vehetik fel a versenyt a magyarországiakkal. „Egy becsületes klip elkészítésére három-öt ezer eurót kellene költeni.
Ez csak akkor éri meg egy előadónak, ha a videoklipjét nagyon gyakran, naponta legalább három-négyszer bejátsszák a tévéadók. Az erdélyi magyar együtteseknek pedig nem lenne erre esélye” – mondta el a műsor házigazdája. Az RTV3-as csatornán a sugárzás napjának éjszakáján ismétlik majd a Slágerkoktélt, amely magyarországi lemezkiadók legújabbnak számító, 2008–2009-ben megjelentetett videoklipjeit fogja bejátszani.
A tévénézők olyan népszerű magyarországi együttesek és előadók számait láthatják-hallhatják majd a popzenei műsorban, mint Rúzsa Magdi, Szekeres Adrienn. Bejátszszák többek közt Dj Dred Változnak az idők című dalát is, amely 2008 egyik legnépszerűbb száma lett Magyarországon. A műsor egyébként nemcsak átvitt értelemben koktél, hiszen a kolozsvári After Eight klubban forgatták, ahol a szakavatott pultos minden műsorhoz kever majd egy koktélt – az első műsorban alkoholmentest és alkoholosat is.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.