Hirdetés

Sikeresen újratervezték a Szent György Napokat

•  Fotó: Kocsis-B. János

Fotó: Kocsis-B. János

Zorán jelenlétében értékelték ki tegnap a 24. Szent György Napokat a szervezők és Antal Árpád polgármester. Erdély András, a vasárnap este zárult sepsiszentgyörgyi ünnepségsorozat sajtószóvivője elmondta, a program minden pontját sikerült megvalósítani, bár történtek apróbb módosítások a rossz időjárás miatt: például szombaton a streetballtornát tornateremben kellett tartani.

Bíró Blanka

2015. május 04., 19:402015. május 04., 19:40

 

Jó ötletnek bizonyult a sok rétegrendezvény

Antal Árpád polgármester arról beszélt, számítanak rá, hogy az idei újratervezett városnapi rendezvénynek is lesznek bírálói, az észrevételeket meghallgatják és a jövőben is próbálják tökéletesíteni a rendezvényt. „Jó ötletnek bizonyult, hogy a helyszínek rétegrendezvény-jelleget kaptak, így a különböző társaságok olyan közegbe kerültek, olyan zenét hallgattak, amit szerettek\" – mondta az elöljáró.

Bár kevesebb programpontot jelentettek be, a helyi javaslatokat mind figyelembe vették, így idén is 300-ra duzzadt a városnapi események száma. Mint elhangzott, több helyi produkció kapott helyet – a tendenciát még inkább erősíteni akarják.

Eddig arra vonatkozóan kaptak negatív visszajelzést, hogy a vidámpark, a nagy játékgépek kikerültek a belvárosból, de így azt a városképet hangsúlyozták, amit a jövőben is erősíteni akarnak – szögezte le Antal Árpád. Az elöljáró bejelentette, a városnapokon tragikus balesetben elhunyt Áros Károly sportújságíróról nevezik el a Gál Lajos Futókör által hagyományosan megszervezett évzáró atlétikai versenyt.

„Erdélyben más a koncerthangulat\"

Vasárnap este a tűzijáték előtt több tízezres tömeg jelenlétében lépett fel a városnapok nagyszínpadán Zorán. Az énekes elmondta, minden várakozásukat felülmúlta az érdeklődés és a szeretet. Úgy fogalmazott, érezték az ünnep jelentőségét, ezért a legjobb műsorukat hozták Háromszékre: a két zenekari felállás közül a nagyobb, tízfős csapattal léptek fel.

Zorán azt is elmondta, Erdélyben más a koncertek hangulata, mert még mindig érződik a szabadság iránti vágy, amit dalaik is képviselnek. Felidézte, hogy ő annak idején a Ki mit tud-vetélkedőn tűnt fel, ezért kevésbé kritikusan ítéli meg a mai tehetségkutató műsorokat. „A mai tehetségeket nagy mértékben segíti az internet, hiszen ha valaki ír egy jó dalt, azt a konyhában egy szál gitárral is felénekelheti, és hatalmas nézettséget generál\" – mondta.

Az előadó legutóbbi, Körtánc-kóló című albuma 2011-ben jelent meg, ám azt tapasztalja, hogy egyre kevesebb kiadó vállalja lemez megjelentetését, így hamarosan videómegosztó oldalakon mutatnak be új dalokat, amelyeket az interneten és koncerteken népszerűsítenek majd. Zorán ma este nyolc órától a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban, a Székelyudvarhely Tavasza elnevezésű rendezvénysorozat alkalmával lép fel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés