
Fotó: Boda L. Gergely
Felbocsátották a Maros megyei Székelyhodos és Deményháza közötti fennsíkról kedden délelőtt 10 óra 31 perckor azt a sztratoszférát elérő, héliummal töltött kis légballont, mely egy tévékamerával felszerelt műszeregyüttest röpített a magasba. A székely űrszondaként emlegetett szerkezet 14 óra 15 perckor ért földet a szomszédos Beszterce-Naszód megye peremén fekvő Teke határában.
2014. május 27., 17:182014. május 27., 17:18
2014. május 27., 17:182014. május 27., 17:18
Az Erdélyben egyedülállónak számító kísérlet során, melyet Csegzi Sándor, a Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem Egyetem vezetője irányított, az ejtőernyővel ellátott közel kétkilós doboz olyan magasságba került, ahonnan már jól kivehető a Föld görbülete, és a világűr sötétje is látszik.
A cél főként a figyelemfelkeltés volt az effajta tudományos kutatások iránt és tapasztalatszerzés az indításban, illetve a visszaszerzésben.
Másrészt ez alkalommal a Sapientia–EMTE tanárai és diákjai köré munkacsoport alakult az ózonréteg és a térség radióaktivitása felmérésére és az adatok feldolgozására.
Az eredeti elképzelés szerint a „székely űrszondát” május 13-án kellett volna felbocsátani, csakhogy az ukrajnai zavargások meghiúsították a kezdeményezők terveit.
A Románia légterében hadgyakorlatot folytató NATO-gépek miatt a légügyi hatóságok visszavonták a korábban kibocsátott engedélyt, így a kísérletező kedvű szakembereknek meg kellett várniuk, amíg a szomszédos országban valamelyest csitulnak a kedélyek, és a hazai meg amerikai vasmadarak nyugovóra térnek.
Kedd reggel a marosvásárhelyi ifjúsági házban nagy volt a sürgés-forgás: a testvérváros, Baja csillagvizsgálójának vezetője, Hegedűs Tibor és két munkatársa igyekezett összerakni épületszigeteléshez használt poliészter lapokból azt a mintegy harmincszor harminccentiméteres dobozt, melybe aztán egy GPS-modul, maroktelefon, rádióadó, sugárzásmérő és egy apróka tápegység került.
A doboz aljába egy szintén kisméretű kamerát illesztettek, melytől panorámás felvételt vártak az átrepült tájakról. Végül egy kétnyelvű feliratot is behelyeztek a kis műanyag ládikóba, melyben arra hívták fel a doboz megtalálóját, hogy amint az ismeretlen tárgy az udvarán vagy a szántóföldjén landol, azonnal tárcsázzon egy bizonyos telefonszámot. A halálfejjel ékesített Figyelem! Veszélyes tartalom feliratú matrica a doboz külsejére is felkerült.
„Nem tartalmaz semmiféle veszélyes anyagot, de így legalább nem fordulhat elő az, ami Magyarországon megtörtént, hogy olyanokhoz került a doboz, akik nem akarták visszaszolgáltatni” – magyarázza Csegzi.
Fél tíz tájban már kisebb tömeg várta a „csodaládát” szállító csapatot a deményházi fennsíkon. Kémenes Hajnal hodosi tanítónő az osztályát is elhozta, mondván, hogy iskolapadot még láthatnak a gyerekek, de hőlégballonnal felbocsátott szerkentyűt soha. A vidéki kisiskolásoknak már a héliumpalack is újdonságnak bizonyult, de ejtőernyőt is most láttak életükben először. Utóbbiról a magyarországi szakemberek azt állítják, hogy amint a doboz zuhanni kezd, magától kinyílik.
„De mikor esik le az a doboz?” – kérdezte valaki a falubeliek közül. „Akkor, amikor húsz-harmincezer méteren a csökkenő légnyomástól az addig tízszeresére növekedett ballon elrobban. De addig is, utána is számítógépes program segítségével követjük az útját” – szólt a magyarázat.
A Szováta felé vezető műút szélén parkoló autók sűrűsége a szomszéd falu rendőrét is kíváncsivá tette. Miután illedelmesen bemutatkozott, Fărcaş őrnagy a történtek és a jóváhagyások iránt érdeklődött. Hosszasan tanulmányozta a repülős hatóságok által kibocsátott iratokat és műszaki paramétereket, aztán bólintott, jelezvén, hogy a kutatási kísérletre az utolsó engedély is megadatott.
Nem sokkal utána, pontosabban 10 óra 31 perckor, a kötelező csoportkép készítése után, taps közepette a szervezők útjára engedték a ballont, mely észak-nyugat felé vette az irányt. Két óra és tizennégy perces emelkedés után a léggömb pukkant, majd másfél órán keresztül zuhant. Az előzetes számításoknak megfelelően, valahol Maros és Beszterce-Naszód megye határában, a tekei szőlősök szomszédságában sikeresen ért földet.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!