Sikeresen földet ért a „székely űrszonda”

Az Erdélyben egyedülállónak számító kísérlet során, melyet Csegzi Sándor, a Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem Egyetem vezetője irányított, az ejtőernyővel ellátott közel kétkilós doboz olyan magasságba került, ahonnan már jól kivehető a Föld görbülete, és a világűr sötétje is látszik.

A cél főként a figyelemfelkeltés volt az effajta tudományos kutatások iránt és tapasztalatszerzés az indításban, illetve a visszaszerzésben.

Másrészt ez alkalommal a Sapientia–EMTE tanárai és diákjai köré munkacsoport alakult az ózonréteg és a térség radióaktivitása felmérésére és az adatok feldolgozására.

Az eredeti elképzelés szerint a „székely űrszondát” május 13-án kellett volna felbocsátani, csakhogy az ukrajnai zavargások meghiúsították a kezdeményezők terveit.

A Románia légterében hadgyakorlatot folytató NATO-gépek miatt a légügyi hatóságok visszavonták a korábban kibocsátott engedélyt, így a kísérletező kedvű szakembereknek meg kellett várniuk, amíg a szomszédos országban valamelyest csitulnak a kedélyek, és a hazai meg amerikai vasmadarak nyugovóra térnek.

Kedd reggel a marosvásárhelyi ifjúsági házban nagy volt a sürgés-forgás: a testvérváros, Baja csillagvizsgálójának vezetője, Hegedűs Tibor és két munkatársa igyekezett összerakni épületszigeteléshez használt poliészter lapokból azt a mintegy harmincszor harminccentiméteres dobozt, melybe aztán egy GPS-modul, maroktelefon, rádióadó, sugárzásmérő és egy apróka tápegység került.

A doboz aljába egy szintén kisméretű kamerát illesztettek, melytől panorámás felvételt vártak az átrepült tájakról. Végül egy kétnyelvű feliratot is behelyeztek a kis műanyag ládikóba, melyben arra hívták fel a doboz megtalálóját, hogy amint az ismeretlen tárgy az udvarán vagy a szántóföldjén landol, azonnal tárcsázzon egy bizonyos telefonszámot. A halálfejjel ékesített Figyelem! Veszélyes tartalom feliratú matrica a doboz külsejére is felkerült.

„Nem tartalmaz semmiféle veszélyes anyagot, de így legalább nem fordulhat elő az, ami Magyarországon megtörtént, hogy olyanokhoz került a doboz, akik nem akarták visszaszolgáltatni” – magyarázza Csegzi.

Fél tíz tájban már kisebb tömeg várta a „csodaládát” szállító csapatot a deményházi fennsíkon. Kémenes Hajnal hodosi tanítónő az osztályát is elhozta, mondván, hogy iskolapadot még láthatnak a gyerekek, de hőlégballonnal felbocsátott szerkentyűt soha. A vidéki kisiskolásoknak már a héliumpalack is újdonságnak bizonyult, de ejtőernyőt is most láttak életükben először. Utóbbiról a magyarországi szakemberek azt állítják, hogy amint a doboz zuhanni kezd, magától kinyílik.

„De mikor esik le az a doboz?” – kérdezte valaki a falubeliek közül. „Akkor, amikor húsz-harmincezer méteren a csökkenő légnyomástól az addig tízszeresére növekedett ballon elrobban. De addig is, utána is számítógépes program segítségével követjük az útját” – szólt a magyarázat.

A Szováta felé vezető műút szélén parkoló autók sűrűsége a szomszéd falu rendőrét is kíváncsivá tette. Miután illedelmesen bemutatkozott, Fărcaş őrnagy a történtek és a jóváhagyások iránt érdeklődött. Hosszasan tanulmányozta a repülős hatóságok által kibocsátott iratokat és műszaki paramétereket, aztán bólintott, jelezvén, hogy a kutatási kísérletre az utolsó engedély is megadatott.

Nem sokkal utána, pontosabban 10 óra 31 perckor, a kötelező csoportkép készítése után, taps közepette a szervezők útjára engedték a ballont, mely észak-nyugat felé vette az irányt. Két óra és tizennégy perces emelkedés után a léggömb pukkant, majd másfél órán keresztül zuhant. Az előzetes számításoknak megfelelően, valahol Maros és Beszterce-Naszód megye határában, a tekei szőlősök szomszédságában sikeresen ért földet.