
Fotó: A szerző felvétele
2010. február 11., 09:392010. február 11., 09:39
A két sepsiszentgyörgyi informatikus, a 29 éves Nagy Ştefan Szilamér és a 30 éves Rákosfalvy Zsolt által készített szoft az alapja annak a programnak, amely a lézerbemutatót vezérli Vancouverben. A február 12. és 28. között Kanadában szervezett téli olimpia több napján színesítik a vetélkedőket látványos lézerbemutatók a Sepsiszentgyörgyön készített program irányításával.
A fiatal szakemberek szerint a Phoenix Showcontroller elnevezésű program teljes mértékben saját fejlesztésű, másfél évvel ezelőtt írták, és azóta a világ minden részébe eljutott. „Tulajdonképpen egy összetett show-kezelő program. Ezzel irányíthatók a füst- és tűzgépek, a forgófejek, egy hatásos színpadi előadás látványkellékei, effektusai is, de a legnagyobb hangsúlyt a mi szoftunk a lézerre fekteti” – magyarázza Nagy. A program nemzetközi sikere az alkotói szerint annak tulajdonítható, hogy bár összetett és sokat tud, mégis könnyen kezelhető, és könnyen elsajátítható a kezelése.
A fiatalok sepsiszentgyörgyi cége egy német vállalkozástól kapott projekt alapján alakult, és jelenleg is ez a német cég a program tulajdonosa, az informatikusok szerződés alapján fejlesztik a programot. A kapott alapprogramot módosították, fejlesztették, ebből alakult ki az új, hatékony és korszerű szoft. A német anyacéggel azóta is kapcsolatban állnak, hiszen annak egy része, a Bocatec használja a programjukat lézershow-k előállítására, a másik a Phoenix Showcontroller viszont forgalmazza a Sepsiszentgyörgyön megalkotott szoftokat.
Vancouverben is a német cég vezényli a lézershow-t, a program tehát az ő közvetítésükkel jutott el a téli olimpiára. A szakemberek szerint úgy kell elképzelni, hogy ők gyártották a vásznat, az ecseteket, a festéket, és a németek ezek felhasználásával megalkotják a festményt, ami felkerül a falra. A téli olimpián való szereplés a két sepsiszentgyörgyi informatikus eddigi karrierjének a csúcsa, bár az általuk kifejlesztett program már többször is bemutatkozott.
Tavaly a New York-i Central Parkban ezt a szoftot használták, hogy lézerrel aláfessék a szilveszteri visszaszámlálást, a tavalyi Szent György-napok egyik látványos eleme volt a program által vezényelt lézer-bemutató, és a német cég több Las Vegas-i és dubaji előadás lézereffektusait biztosítja ezzel a programmal. Rákosfalvy Zsolt szerint a lézer leginkább a kínaiakat hódította meg, ők még az autójukba is képesek lennének lézert beszerelni. Románia erőssége ebben az ágazatban, hogy az emberek még nem szokták meg a lézershow-kat, ezért még hatalmas a meghódítható piac.
Nagy és Rákosfalvy jelenleg határidős munkájukkal foglalkoznak, az általuk kifejlesztett új szoftnak hat héten belül kell piacra kerülnie, ezért nem is lehettek jelen a programjuk vancouveri bemutatóján. Ennek ellenére állandóan tartják a kapcsolatot a szoft kezelőivel, és nagy a feszültség, hogy minden kifogástalanul működjön.
Annak ellenére, hogy négyezer önkéntes dolgozik a február 12-én kezdődő vancouveri téli olimpia megnyitóján, még mindig semmit sem lehet tudni a ceremónia programjáról és menetéről. A több millió dollárba kerülő ünnepségre a téli olimpiák történetében először kerül sor fedett helyszínen.
A szervezőbizottság (VANOC) vezetője, John Furlong mindezt azzal egészítette ki, hogy minden a tervek szerint halad, és február 12-én a világ valami nagyon különöset láthat majd a televíziók képernyőin keresztül. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csupán annyi megkötést írt elő a megnyitóval kapcsolatban, hogy a sportolóknak mindenképpen fel kell vonulniuk, a programban pedig helyet kell kapnia a galambok elengedésének és a „Kezdődjenek a játékok!” szlogennek.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.