Hirdetés

Sepsiszentgyörgy nagykorú ünnepe

Akárcsak előző években, az idén nagykorúvá vált Szent György-napokon is a koncertek jelentették a városünnep fénypontjait. A legnagyobb tömeget – mint az várható volt – a híres Boney M együttes fellépése mozgatta meg, mintegy 12 ezren nosztalgiáztak a Szabadság téri színpad előtt, amely az eddigi legnagyobb szabadtéri színpad volt, függesztett hangfalas rendszerrel, intelligens fényekkel, száz reflektorral ellátva.

Bíró Blanka

2009. április 27., 09:142009. április 27., 09:14

Érdeklődés övezte azonban a többi fellépő előadását, a kirakodóvásárokat, a lacikonyhákat egyaránt, s többen kilátogattak a Szent György Expóra is. Ez utóbbi keretében több gazdasági konferenciára és üzletember-találkozóra is sor került. A gazdasági és beruházási konferencián a magyar–román gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok alakulását elemezték, és ismertették a vállalkozóknak szóló kormányprogramokat is. A vállalkozók egyhangúan fogalmazták meg az eseményen, hogy igen hasznos lenne számukra, ha a román állam Magyarországhoz hasonló mértékben támogatná a cégek külföldi kiállításokon, vásárokon való részvételét.

Állami segítségre várnak

A háromszéki üzletemberek nagyobb állami támogatást kérnek, hogy nemzetközi kiállításokon és vásárokon vehessenek részt, népszerűsítve termékeiket és szolgáltatásaikat – hangoztatták a hét végén Sepsiszentgyörgyön megrendezett Szent György Expón a részt vevő vállalkozók. Bagoly Miklós, a Kovászna megyei kis- és közepes vállalkozások szövetsége, az ASIMCOV elnöke arról tájékoztatott, hogy a román állam jelenleg is megtéríti az üzletembereknek a nemzetközi rendezvényeken való részvétel költségeinek felét, ám a pénz lehívása annyira bonyolult és bürokratikus, hogy sokan inkább nem veszik igénybe ezt a támogatást.

Ezzel szemben – amint arról hétvégi lapszámunkban is beszámoltunk – a magyar kormány közel száz százalékos támogatást biztosít a külföldön bemutatkozó cégeknek, s ezt kihasználva az eddigi évekhez jóval több, szám szerint 37 magyarországi vállalkozó mutatkozott be a sepsiszentgyörgyi kiállításon.

Ugyanakkor a nemzetközi expó keretén belül az elmúlt napokban több gazdasági konferenciára és üzletember-találkozóra is sor került. A gazdasági és beruházási konferencián a magyar–román gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok alakulását elemezték, és ismertették a vállalkozóknak szóló kormányprogramokat, egyebek mellett a Központi Fejlesztési Régióban lehívható strukturális alapokat.

A Megújuló energiaforrások című konferencián a napenergia hasznosításának lehetőségeiről volt szó, és bemutatták az energiatakarékos LED-es világítást. Mint elhangzott, az ASIMCOV Zöld Energia elnevezésű egyesületet hoz létre a bioenergetikai növények termesztésére, ezek a gyorsan növő fűzfélék ugyanis hatékonyan helyettesíthetnék a tűzifát. “Húsz hektáron két nagyváros fűtésére elegendő növényt lehet termeszteni” – részletezte az energiafűz előnyeit Vajda Lajos, az ASIMCOM ügyvezető igazgatója.

Az expó keretében szombaton, az Európa vállalkozói információs napon az együttműködési lehetőségeket, infrastrukturális lehetőségeket ismertették. Ugyanakkor a rendezvény során az ASIMCOV együttműködési megállapodást kötött a Békés megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, a Heves megyei Vállalkozás-, és Területfejlesztési Alapítvánnyal, valamint a Nagykaposi Vállalkozásfejlesztő Szövetséggel.

Ami szem-szájnak ingere

Hajnalig tartó bulik, fergeteges koncertek, sör melletti nagy találkozások, illatozó lacikonyhák, kürtőskalács és lángos, igényes kézművestermékek, egy utcával odébb bóvlik, körhinták és hivatásos fanyalgók, illetve önfeledten szórakozók – így foglalhatnánk össze kulcsszavakban az elmúlt héten immár tizennyolcadik alkalommal megszervezett Szent György-napokat, Erdély legelső és legnagyobb városünnepét.

A rendezvény gerincére azonban ezúttal több újdonságot, hatásos látványelemet is építettek a szervezők, ezek közül is a legszembeötlőbb az eddigi legnagyobb szabadtéri színpad volt, függesztett hangfalas rendszerrel, intelligens fényekkel, száz reflektorral. Ezen a Szabadság téri csodaszínpadon léptek fel a sztármeghívottak, a Boney M, a Holograf, illetve a tervek szerint tegnap este, lapzártánkat követően Koncz Zsuzsa.

A népünnepély a sörről és a parázson sült húsokról is szól, a sepsiszentgyörgyi városnapokon idén immár tizenegyedik alkalommal forgott a nyárson a 250 kilogrammos ökör. A vödörszámra használt fűszerekben pácolt hatalmas állatot szombaton éjjel kezdték sütni, hogy vasárnap délre ízes-omlós legyen. A Park vendéglő előtti téren 3 méteres óriáskürtőskalács is illatozott. Hagyományos román étkek is készültek, a román fiatalok sátrában 500 adag bulz, juhtúrós puliszka várta a betérőket.

A magyar fiataloknál a város legszebb lánya csapolta a sört, és pirospaprikás zsíros kenyeret kapott, aki összegyűjtött tíz eldobott műanyag poharat vagy pillepalackot. Az aszalt gyümölcsös és marcipános finomságot kínáló sátrak sem hiányozhattak, a látványos ínyencségeket azonban a kíváncsiskodók szerint felettébb borsos áron kívánták értékesíteni a kül- és belföldről érkező árusok.

Tessék, csak tessék!

Idén rekordot döntött a Szent György-napi kézművesvásár, több mint 140 mester kínálta portékáját. Az ország minden vidékéről és Magyarországról is érkeztek, színpompás kerámiákat, bonyolult fűzésű gyöngyöket, tájjellegű ruhákat, méltóságteljes kalapokat, kopogó sarkú, ráncos szárú csizmákat kínáltak.

Az Erzsébet-parkban felállított sátrakba nemezelők, üvegfúvók, báb- és csuhébaba készítők, mézeskalácsosok, késkészítő mesterek is kirakodtak. Lehetett venni csipkét, makramét, varrottast, valamint székely ruhát is. Az eladásra kínált, főként népművészeti portékák jellegéhez illeszkedett a vásári színpad is, ahol szünet nélkül ropták a táncot a fellépő együttesek, szólt a muzsika vagy a kicsiket elbűvölő meseszó.

Sztárok és bulik

A könnyűzenei koncertek a mindenkori Szent György-napok húzóereje. A rajongókat, a kíváncsiakat, vagy a „nézzünk meg mindent, szórakozzunk jól” elven bulizókat idén sem riasztotta el a színpadok elől a szakadó eső, vagy a vacogtató hideg. Dancs Annamari énekesnő, Tarján Pál tenor és a Brassói Opera balettkara és zenekara különleges operett- és musicalgálája mellett rengeteg színvonalas pop-rock együttes fellépése kápráztatta el a helyieket és a környékbeli településekről érkezőket.

Például a Dust N’Bones a valaha is létezett Guns N’Roses tribute zenekarok között a leglátványosabb, nem csak látványban, de hangzásában is a GNR nyomaiban jár, akár ha az elő rocklegenda, Axl Rose énekelne a színpadon. A Moby Dick lázba hozta az öregfiú és az ifjú rockereket is. Szlávos jellegű népzenei elemeket elektro beütésekkel ötvöző Balkán Fanatik frontembere Yorgosz Tzortzoglou szerint a hagyományokat nem őrizni, hanem megélni kell, és ők ezt teszik a zenéjükkel.

A fantasztikusan mozgó és énekelő Maizie Williams alapító-tag szerint a Boney M több évtizedes sikere abban rejlik, hogy dalaik boldogságot sugároznak. Sepsiszentgyörgyi koncertjükön több mint 12 ezer ember élvezte kirobbanóan dinamikus előadásukat, a retrobulik nagy slágerei mind felcsendültek. 

A tegnapi lapzártánk után fellépő Koncz Zsuzsa egyébként már szombaton megérkezett Sepsiszentgyörgyre. Az énekesnő elmondta, általában nem vállal szabadtéri fellépéseket, mert a dalai halkabbak, nagyobb koncentrálást igényelnek, de a szentgyörgyi meghívást nem tudta visszautasítani. „Az együvé tartozás okán vállaltam ezt a fellépést, nagy örömmel jöttem ide” – fogalmazott az énekesnő. A Szent György-napok az eredeti tervek szerint tegnap este lézershow-val felturbózott tűzijátékkal ért véget.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés