2012. március 02., 09:122012. március 02., 09:12
A nők részletesen beszámoltak arról, hogyan étkeztek, milyen gyümölcsöket és zöldségeket fogyasztottak. A kutatás célja az volt, hogy tanulmányozzák a flavonoidoknak – amelyek többek között gyümölcsökben, zöldségekben, a keserű csokoládéban és vörösborban vannak jelen – az egészségre gyakorolt hatását. A vizsgálatból kiderült, hogy azoknál a pácienseknél, akik nagyobb mennyiségben fogyasztottak narancsot és grapefruitot vagy ezekből készült leveket, 19 százalékkal csökkent az agyi érkatasztrófa kockázata.
„Az elemzések kimutatták, hogy nagyobb mennyiségű gyümölcs, zöldség, illetve C-vitamin fogyasztása kapcsolatban van az agyi érkatasztrófa kockázatának csökkenésével” – fejtette ki Aedin Cassidy, a tanulmány első szerzője, a Kelet-angliai Egyetem orvosi karának táplálkozástudományi professzora. „A flavonoidokról ismert, hogy különböző mechanizmusok segítségével, például az érműködés javításával vagy gyulladáscsökkentő hatásukkal bizonyos védelmet nyújtanak” – hangsúlyozza a vizsgálat vezetője.
A kutatók remélik, hogy további tanulmányok segítségével sikerül jobban megismerni a citrusfélék fogyasztása és az agyi érkatasztrófa kockázatának csökkenése közötti összefüggést a nőknél. Azt tanácsolják, hogy inkább magát a gyümölcsöt fogyasszák, mint a belőlük készült gyümölcsleveket, mert azok cukorban gazdag adalékanyagokat is tartalmazhatnak.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).