Hirdetés

Segélykérő cetli buktatta le a bandát

Tizenkét magyar és román lányt szabadított ki a rendőrség egy olasz bordélyházból, ahol fogva tartották, és prostitúcióra kényszerítették őket - írta a Magyar Nemzet. Az egyik lány szerint egy debreceni házaspár munkát ajánló újsághirdetésére utaztak Itáliába. Magyarok által működtetett prostitúciós hálózatot leplezett le a rendőrség szombaton az észak-olaszországi Bresciában. A hálózat áldozatai magyar és romániai lányok voltak.

Krónika

Krónika

2008. július 30., 00:002008. július 30., 00:00

Egy tizenhat éves, prostitúcióra kényszerített debreceni lány levélben kért segítséget. A hibás olasz nyelven megfogalmazott segítségkérő cetlire június 18-án talált rá egy rendőrjárőr egy telefonfülke ablakában. A lányt, aki a nővére irataival tudta igazolni magát, az utcán őrizetbe vették ezek után a rendőrök. A rendőrségnek a lány elmondta: egy bűnbanda tartotta fogságban. A nyomozók rábukkantak a motelre, ahonnan körülbelül tizenkét nőt szabadítottak ki. 
Az egyik lány elmondása szerint mindannyian egy debreceni újsághirdetésre jelentkeztek eredetileg: egy házaspár ajánlott nekik munkát a bresciai mulatóban. Miután kiutaztak, foglyul ejtették őket, és azzal fenyegetőztek, hogy ha szökni próbálnak, savval öntik le, de akár meg is ölik őket otthon maradt családjukkal együtt.
A rendőrség őrizetbe vette a házaspárt, valamint egy másik magyar és egy román állampolgárt, egy negyedik magyar pedig szabadlábon várja a nyomozás végét. Lezáratták a bordélyként működő Enigma nevű zártkörű klubot is, ahonnan a prostituáltak egy része szerezte a klienseket.
A tizenhat éves lányt a bűnözők hat hónapon át tartották fogva. Egyszer sikerült hazaszöknie, de érte mentek és visszavitték. A fogvatartók nem engedték óvszert használni a nőket, és egész éjjel az utcán kellett lenniük.
A Magyar Nemzet megkereste Király Zsuzsannát, a milánói magyar konzult, de ő nem nyilatkozott az ügyről. A lap megkeresésére a magyarországi Nemzeti Nyomozóiroda szóvivője, Bartha László csak annyit közölt: tudnak az esetről, de egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást az olasz partnerszervezettől.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
2026. április 18., szombat

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában

Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában
2026. április 16., csütörtök

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó

A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó
Hirdetés
Hirdetés