
Fotó: A szerző felvétele
2009. szeptember 14., 09:522009. szeptember 14., 09:52
Segédhajtóként versenyeztek egymással a Hargita megyei elöljárók a hét végén második alkalommal megszervezett Gyergyói Lovas Napokon. A mókás vetélkedőn a Gyergyói- és a Csíki-medence településeinek néhány polgármestere mellett versenybe szállt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester, de elfoglalta helyét a hajtó mögött a fogat hátsó részén Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje is.
A versenyző elöljáróknak egy-egy tapasztalt fogathajtó fogatján, hátul kellett elhelyezkedniük és segédhajtóként kellett ténykedniük a kijelölt pályán. „Nehogy valaki azt higgye, hogy a segédhajtó tiszte valami másodrendű feladat, hiszen verseny alkalmával igencsak sok múlik rajta” – magyarázta Bajkó Tibor főszervező fogathajtó, a versenyszám kitalálója a népes közönségnek.
Mint mondta: a hajtó csupán félkarú óriás a segédje nélkül. A polgármestereknek azonban nemcsak segédhajtóként kellett ügyeskedniük, hanem a karikásostor-forgatás és a kosárlabdázás terén is bizonyítaniuk kellett. Két versenykapunál ugyanis le kellett szállniuk segédhajtói helyükről és hat próbálkozásból karikás ostorral le kellett verniük két labdát az oszlopról, illetve szintén hat próbálkozásból kosarat kellett dobniuk. A nyertes Kozma Ervin csíkjenőfalvi polgármester lett, neki sikerült mindezt legrövidebb idő alatt a legkevesebb hibaponttal végrehajtani.
A Krigel Sport Klub szervezésében zajló kétnapos eseményen egyébként számos érdekfeszítő programmal várták a rendezők a lovassportok kedvelőit a gyergyószentmiklósi fogathajtó pályán. A rendezvény a különféle lovassportok bemutatója mellett teret adott más lovat haszonsító bemutatóknak is, többek közt a gyergyószentmiklósi Földváry Károly Hagyományőrző Huszárbandérium, illetve a Csabafi vitézek jóvoltából ízelítőt kaphattunk arról, hogyan harcoltak hajdanán lovas elődeink. Emellett volt favágó- és rönkterhelő verseny, rajzkiállítás, barantabemutató, galambröptetés, kutyafogatverseny és kutyakiállítás.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.