2009. június 15., 11:052009. június 15., 11:05
A futamokon több mint 200 autó állt rajthoz, sokan jöttek Magyarországról – hiszen szombaton a közeli Nyíregyházán rendezték az ottani országos bajnokság egyik futamát –, a legtávolabbi résztvevő viszont Lengyelországból érkezett.
Több érdekes program mellett bemutatkozott egy vérbeli, kifejezetten a gyorsulási versenyekre épített dragster is, ahhoz hasonló, amelyekkel az Egyesült Államokban száguldoznak a profi viadalokon.
A Iaşi megyei rendőrség állatkínzás miatt eljárást indított egy 54 éves nő ellen, aki a gyanú szerint elkapott egy galambot és megette. A nő „nem megfelelő” viselkedése miatt a Socola Intézetbe szállították kezelésre.
Erdélyből Moldván át Dobrudzsába utazva páratlan élmény ellátogatni a világ legnemzetközibb folyója, a Duna romániai deltájába, amely a világörökség részeként eleve egyedi látványosság. A nyaralás élvezetét csak fokozza, ha a tengerpartra látogatunk.
Egy ember meghalt, négy pedig megsérült és kórházba került egy szombaton Craiova egyik sugárútján történt konfliktus nyomán – közölte a Dolj megyei rendőrség. Sajtóértesülések szerint három embert őrizetbe vettek.
Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.
Az Európai Unió tagállamai közül 2024-ben Bulgáriában és Romániában volt a születéskor várható legalacsonyabb élettartam, 75,9, illetve 76,6 év, míg az uniós átlag 81,7 év, 0,3 évvel magasabb, mint 2023-ban – derül ki az Eurostat adataiból.
Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.
A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.
Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.
Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.
A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.