2010. október 13., 10:462010. október 13., 10:46
Medvegyev felkészült házigazdaként számos különleges programról gondoskodott, hétfőn például edzőterembe vitte a testépítőként befutott egykori hollywoodi sztárt. Mivel mind az elnök, mind a kormányzó nagy hangsúlyt fektet mikroblogja „táplálására”, kisvártatva mindketten kommentálták is bejegyzéseikben a tornatermi kalandot.
„Arnold Schwarzeneggerrel nemcsak a befektetésekről, hanem a sportról is beszélgettünk” – írta Medvegyev. Az elnök, aki júniusi kaliforniai látogatása során szánta el magát a twitterezésre, fotót is mellékelt a bejegyzésekhez, amelyen Schwarzenegger emelőgépen ülve mosolyog Medvegyev társaságában – és persze mindketten sortra vannak vetkőzve.
Schwarzenegger a hivatalos tárgyalások mellett arra is szakított időt, hogy a moszkvaiakkal és a belvárossal ismerkedjen. Vasárnap a helybeliek nem kis meglepetésére metróra szállt. Kalifornia állam leköszönő kormányzója a hét végén érkezett népes küldöttség élén az orosz fővárosba, hogy tárgyaljon Dmitrij Medvegyev elnökkel, ellátogasson a Szilícium-völgy mintájára kiépülő új orosz tudományos-technikai fellegvárba, a Moszkva környéki Szkolkovóba, felmérje az együttműködési és befektetési lehetőségeket.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.