
Fotó: Milvus
A Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület által felszerelt kamerán lehet figyelni, hogy mikor érkeznek meg az első gólyák Sáromberkére.
2017. március 08., 16:322017. március 08., 16:32
Papp Tamás, a csoport elnöke elmondta, márciusban szoktak megérkezni az első gólyák a településre. A Maros megyei Sáromberkén bármikor megjelenhetnek a tavasz hírnökei, érkezésüket a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület által felszerelt kamerán lehet figyelni. A megyében a legtöbb fehér gólya ezen a településen található, tizennégy fészek van, a költőpárok száma 12 és 15 között változik, ezért sokan gólyafalunak nevezik a helységet. Ez annak köszönhető, hogy a környéken sok legelő és vizes élőhely maradt fenn, ahol a gólyák nagyobb rovarok, ebihalak, békák után kutatnak, de elfogyasztják az apró rágcsálókat, halakat, kígyókat is.
Papp Tamás, a Milvus Csoport elnöke szerint az elmúlt években Szatmár és Temes megyében csökkent a gólyaállomány, Maros, Hargita és Szeben megyében pedig növekedett. 2001-ben a Milvus Csoport a madarak megóvása érdekében gólyavédelmi programot dolgozott ki, 2005-ben gólyatáblákat állítottak a település bejárataihoz, majd információs központot és múzeumot létesítettek a Teleki-kastély egyik részében. A kastélytól indul egy ösvény, amely végighalad a faluban található fészkek alatt, majd a legelőn át visszakanyarodik az épület irányába. A kijelölt útszakaszon haladva több ismeretterjesztő, felvilágosító tábla áll az érdeklődők rendelkezésére, segítségükkel információkat kaphatunk a madarak táplálkozásáról, a fiókák költéséről.
A webkamerás gólyafészek is ennek a programnak a része: eleinte a Teleki-kastélyban láttak el egy fészket gólyakamerával 2006-ban, azonban a közvetítést csak egy helyi számítógépen lehetett követni. 2010 óta online lehet figyelni a madarak életét a fészekben, de az internet sávszélessége, az időjárási körülmények is akadályozták a tökéletes működést. 2015-ben a webkamerát egy másik, Sáromberke bejáratánál lévő fészekhez helyezték ki, ez már HD-minőségű képeket közvetít, ezenkívül lehetőség adódik a két szomszédos fészek, illetve a fiókák felnagyított képen való megfigyelésére. A Milvus Csoport felhívása alapján, aki észreveszi az első gólya megérkezését a fészekbe, s ezt képernyőmentéssel igazolja, jutalomcsomagot kap. Az internetes közvetítés szerint szerda délután még üres volt a gólyafészek.
Az első gólyák már február végén megérkeztek a Bukarest melletti Comana településre, valamint a Hargita megyei Homoródszentpálon is láttak egy fekete gólyát. Papp Tamás szerint azért láthattak már több helyen gólyákat, mert míg a legtöbb Dél-Afrika közelében telel, egy részük csak Szudánig, Csádig megy el, sőt Törökországban és Görögországban is telelnek. Ezek hamarabb ideérnek, azonban valószínű, hogy a látott példányok csak átutazóban vannak, és Lengyelországba tartanak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!