
Fotó: Twitter/news247planet
II. Margit dán királynő nem mérte fel megfelelően családja reakcióját a döntésre, amit sajnál, de nem vonja vissza azt, hogy megfosztotta négy unokáját királyi címeiktől – derül ki a koppenhágai királyi udvar hétfő esti közleményéből.
2022. október 04., 10:002022. október 04., 10:00
A királyi ház tájékoztatása szerint az uralkodó célja az volt, hogy az udvar „haladjon a korral”, hosszú ideje készült a döntésre, amely szerinte „jövőbiztossá” teszi a dinasztiát.
– közölte a múlt héten az udvar. Joakim herceg, II. Margit kisebbik fia, akinek a gyermekeit közvetlenül érinti a döntés, azt mondta, dühítik a történtek. „Sosem mókás, ha az ember gyermekeivel így elbánnak. Olyan helyzetbe kerültek, amelyet nem is értenek” – mondta Joakim az Ekstra Bladet című lapnak.
Felesége, Mária úgy nyilatkozott, hogy a legkisebb gyereküket zaklatták is az iskolában a bejelentés miatt. A hercegi pár szerint a királynő azóta nem is beszélt velük. A döntés értelmében Joakim négy gyereke, Miklós, Félix, Henrik és Athéna 2023 elejétől nem herceg és hercegnő lesz, hanem gróf és grófnő. A 23 éves Miklós szerint a családját megdöbbentette a lépés.
„Őfelsége célja, hogy megteremtse annak kereteit, hogy négy unokája nagyobb mértékben alakíthassa a saját életét” – indokolta a címek megváltoztatását a királyi ház. A döntés a trónörökös, Frigyes herceg négy gyerekét nem érinti, csak Joakim herceg gyerekei veszítik el hercegi rangjukat.
Frigyes felesége kiállt a királynő döntése mellett, és azt mondta, hogy „lehet, hogy a változás fájdalmas és nehéz, de ez nem jelenti azt, hogy nem ez a helyes döntés”. A Glücksburg-házba tartozó II. Margit 82 éves és 1972 óta uralkodik Dániában.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.
szóljon hozzá!