Hirdetés

Ron Howard filmrendező a Vatikánt vádolja

Ron Howard, az Angyalok és démonok rendezője azzal vádolta vasárnap a Vatikánt, hogy megpróbálta megakadályozni új filmjének római forgatását, a katolikus kritikusokat pedig felszólította: mielőtt elítélnék, nézzék meg a filmet. A mozifilmet – amely a Dan Brown regényéből készült A Da Vinci-kód folytatása (történetileg valójában előzménye) – a tervek szerint tegnap este mutatták be Rómában.

2009. május 05., 11:202009. május 05., 11:20

A történetbeli szimbólumkutató, Robert Langdon visszatér a mozivászonra, hogy segítsen a Vatikánnak az elrabolt bíborosok megmentésében, valamint egy időzített bomba felkutatásában. A Vatikánt felháborította A Da Vinci-kód, és a római főegyházmegye visszautasította, hogy római templomokban forgassák le a film egyes jeleneteit.

Howard elmondta, hogy a Vatikán „hátsó csatornákon” keresztül is felhasználta befolyását, és megpróbálta megakadályozni, hogy bizonyos templomok környékén forgasson, valamint azt is elérte, hogy a premierhez kapcsolódó egyik esemény elmaradjon. „Úgy volt, hogy fogadást vagy vetítést tartunk itt, Rómában, melyet korábban jóváhagytak, és feltételezem, hogy a Vatikán befolyása érvényesült végül” – közölte Howard vasárnapi sajtótájékoztatóján.

A Vatikán egyik szóvivője cáfolta az állítást. Az olasz média a hétvégén egy 102 éves püspököt idézett, aki a filmről úgy nyilatkozott, hogy az „erősen befeketítő, rágalmazó, és az egyház értékeit, valamint a Szentszék hírnevét támadja”.

„Filmkészítőként csak az tesz csalódottá, hogy márciusig visszamenőleg több alkalommal próbálkoztunk, hogy lehetőséget teremtsünk a püspököknek és másoknak a film megtekintésére. Minden ilyen lehetőséget visszautasítottak” – mondta Howard hozzátéve, hogy eddig minden, a filmre vonatkozó kritika és panasz olyanoktól érkezett, akik nem is látták.

A Vatikánt felháborította, hogy A Da Vinci-kód története szerint Jézus feleségül vette Mária Magdolnát és gyerekeik születtek, létrehozva ezáltal egy királyi vérvonalat, amelyet a katolikus egyház hivatalnokai évszázadokon át titokban tartottak. Az Angyalok és démonok története nem kavart ekkora vihart, a forgatókönyv az egyház vezetői ellen tervezett bombamerényletről szól, melyet a Langdon professzort ismét alakító Tom Hanks megkísérel elhárítani.

 „Bármely stúdió marketingosztálya szívesen gerjesztene vitát filmjei körül, ám ezt önmagukban nem tudják megtenni, ehhez partner kell” – nyilatkozta Hanks.
Dan Brown visszautasította, hogy a Langdon kalandjairól szóló következő regényéről beszéljen. Kiadója, a Random House szerint a folytatás szeptemberben jelenik meg. Annyit azonban Brown elárult, hogy meggyőződése szerint Howard lenne az ideális rendező új könyve megfilmesítésére is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés