2011. január 25., 09:462011. január 25., 09:46
A filmre javarészt nők váltottak jegyet, a nézők 70 százalékát tették ki. Bár szakmai elismeréseinek száma egyre csak nő, az idén Oscar-díjra is esélyesként emlegetett Natalie Portmannek legutóbb 2006-ban sikerült a box office lista élére verekednie magát a V mint vérbosszú című filmmel. Az előző hétvégén a lista élére repülő Zöld darázs visszaszorult a második helyre, de a Columbia Pictures filmjére még így is 18,1 millió dollár értékben váltottak jegyet. A harmadik A dilemma című romantikus vígjáték lett, amely Vince Vaughn, Kevin James és Winona Ryder főszereplésével készült. A film második hétvégéjén 9,7 millió dollárral gyarapította bevételeit. Szépen szerepelt A király beszéde, a történelmi drámára 9,2 millió dollár értékben keltek el jegyek. A brit alkotás szombaton megkapta a producerek céhétől a legjobb filmnek járó elismerést, hozzáértők szerint ez jócskán növeli Oscar-esélyeit. A harmadik helyről az ötödikre esett vissza a Coen fivérek új filmje, A félszemű. A westernfeldolgozás a testvérpáros legsikeresebb munkája, legalábbis ami a bevételeket illeti. A Jeff Bridgest és Matt Damont is felvonultató film eddig 138,6 millió dollárt hozott. Natalie Portman egy másik filmjével, a szintén Oscar-díjra esélyesként emlegetett Fekete hattyúval is szerepel a listán; a balettdráma ezúttal a lista hatodik helyén végzett 4,5 millió dollárral.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.