
Képünk illusztráció
Fotó: Police.hu
Vetélytársnak, nem ellenségnek látja Magyarországot a románok többsége – derül ki abból a felmérésből, amelyet az Avangarde közvélemény-kutató cég készített. A pénteken nyilvánosságra hozott kutatásban arról kérdezték a válaszadókat, hogy adott országokat barátinak, ellenségnek vagy inkább vetélytársnak látnak.
2022. május 23., 07:322022. május 23., 07:32
A megkérdezettek 48 százaléka úgy válaszolt: Magyarország inkább vetélytárs. 18 százalék barátinak nevezte, és csupán 13 százalék vélte úgy, hogy inkább ellenséges. A legbarátibb országnak Moldovát tartják, 64 százalék tekint így a Pruton túli országra, míg 15 százalék vetélytársnak tartja.
Franciaországot és Nagy-Britanniát 53, Spanyolországot 52, Olaszországot pedig 51 százalék tekinti baráti országnak. A skála másik végén Oroszország áll, amit 64 százalék tart ellenségesnek, majd Kína következik, amit 26 százalék, viszont 50 százalék vetélytársnak. Szerbiát szintén inkább vetélytársnak látják, 44 százalék nyilatkozott így.
Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy mely országról van pozitív vagy negatív véleményük a válaszadóknak, 41 százalék mondta azt, hogy negatív a véleménye, 28, hogy pozitív, míg 31 százalék azt mondta, nincs véleménye. Az első helyen itt is Moldova áll, amelyről a válaszadók 67 százaléka van pozitív véleménnyel, a második Bulgária (62), a harmadik Görögország (56).
Az élen álló Egyesült Államokban 40 százalék nagy, 6 százalék pedig nagyon nagy mértékben megbízik, ugyanakkor ugyanekkora azok aránya is, akik csak kis-, illetve nagyon kis mértékben bíznak benne.

Pénteken mutatták be a Magyarellenesség Romániában. Kérdőíves vizsgálat, a közoktatásban használt tankönyvek és a román közösségi média tartalomelemzése című kötetet.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.
A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.
szóljon hozzá!