Rendszerszintű jelenség a magyarellenesség Romániában – Hiánypótló és úttörő kötetet mutattak be Kolozsváron

Székely István Gergő, a Székelyföldi Közpolitikai Intézet kutatási igazgatója emlékeztetett, hogy a két intézetnek nem ez az első közös munkája: korábban a regionális identitás kérdése kapcsán dolgoztak együtt, ugyanakkor remélik, hogy hamarosan újabb közös kutatás eredményeit is ismertethetik.

A most bemutatott könyv négy fejezetet tartalmaz: az első kettő közvéleménykutatásokon alapszik – melyeket a járványhelyzet miatt nem személyes kérdőívezés formájában, hanem telefonon, illetve online végeztek el –, a harmadik fejezet témája a magyarok reprezentációja a romániai tankönyvekben, a negyedik rész pedig a magyarok jelenlétére koncentrál a politikai nyilvánosságban és a „mainstream”, azaz a fősodort képviselő sajtóban a román közösségi média oldalai, bejegyzései, kommentjei alapján.

A magyarellenesség nem egy gesztus vagy tett, hanem rendszerszintű jelenség

Székely István Gergő kiemelte, hogy

Horváth-Kovács Szilárd újságíró kiemelte, hogy a kiadvány hiánypótló és úttörő, nem egyszerűen a tematikája által, hanem mert rámutat, hogy a magyarellenességnek van egy strukturális, rendszerszintű megalapozottsága, és ezt úgy magyarázza el, fejti ki, hogy szakembernek és laikusnak egyaránt érthető, érdekes.

Kiss Tamás szociológus kiemelte, hogy a közvéleménykutatás során a kérdéseket egyrészt általánosságban tették fel a kisebbségekre vonatkozóan, illetve konkrétan a magyarok vonatkozásában is, az attitűdök hét dimenzióját érintve, kulturális pluralizmustól individuális kizárásig. 

Ez tágabban azt jelenti, hogy a xenofóbiáról, azaz általános idegengyűlöletről, általános előítéletes viselkedésről le tudunk választani egy olyan attitűdrendszert, ami egy adott strukturális pozícióval rendelkező kisebbség sajátossága” – magyarázta Kiss Tamás. Hozzátette, hogy a rasszizmus egy struktúrának, strukturális rendszernek – amelyben valaki fent van, másvalaki pedig lent – egyfajta megerősítése, tehát azt nevezzük magyarellenességnek, ami a magyarok strukturális alárendeltségét újrateremti.

A történelem tankönyvekben a magyarok főként külső agresszorként jelennek meg, főleg a középkori események kapcsán, illetve a polgári nevelés tankönyv nem tér ki a magyarokra, mint Romániában élő kissebségre – sőt olyan példák vannak, valószínűleg a nyugati interkulturális oktatás mintára, hogy Radu és Mohamed barátok, azaz „nem kötik helyhez”, nem igazítják az erdélyi, romániai realitáshoz a példát (merthogy lehetne egy roma vagy egy magyar gyerek a példában). Teljesen más a gyerek által kapott kép, és más, amit maga körül lát.

Másfelől a magyarok sokszor nem élnek nyelvi jogaikkal a román intézményrendszeren belül, ügyintézésben, stb., illetve a házasságok esetében is természetesen kezelik, hogy a magyar fél beszél románul, de a román fél nem tud magyarul.

Párhuzamos világok Románián belül

Kiss Tamás azt is kifejtette, hogy a romániai magyar oktatási rendszer, az érdekképviselet szférája „nehezen lehetne ennél magyarabb”, nehezen lehetne „ennél párhuzamosabb” a többséggel, e tekintetben „Románia a kissebségi intézményrendszer tekintetében elmegy a falig”. Ám másfelől az állam a többségi kánonokat – irodalmi, történelmi, stb – és a közszférát, annak nyelvhasználatát nem alakítja át.

– fejtette ki Kiss Tamás.

 „A román társadalom ingerküszöbét csak az lépi át, ha valami incidens történik, vagy esetleg történelmi cikkek, medvehírek kapcsán említik”– részletezte Jakab Zalán Tamás. A további érdekes jelenségekre rámutató, frissen bemutatott könyv bárki számára elérhető, online formában letölthető a Bálványos Intézet honlapjáról.