
Második fordulójához ért a megye középiskolás diákjai számára a Maros Megyei Múzeum Római limes útvonal Maros megyében elnevezésű kulturális projektje keretében megszervezett Limes online-vetélkedő.
2013. november 27., 17:052013. november 27., 17:05
A Nemzeti Kulturális Alap Adminisztrációja (AFCN) és a Maros Megyei Tanács támogatásával megvalósult projekt keretében a verseny honlapjára (www.limesonline.ro) feltöltött második heti próba a történelmi tájékozottság mellett a csapatok kreativitását is figyelembe veszi – tudtuk meg a szervezőktől. Feladatuk, hogy a szervezők által szolgáltatott adatok, illetve képanyag alapján a mikházi római katonai tábort népszerűsítő A3-as méretű plakátot készítsenek.
A feladatokat a résztvevő csapatoknak december elsején éjfélig kell megoldaniuk és feltölteniük a honlapra, a megoldásokat négytagú zsűri öt nap alatt értékeli ki (december 6-ig). A november 24-ig beérkezett első heti próba megoldásainak pontozását és az első forduló eredményeit a zsűri november 29-én, pénteken teszi közzé a verseny honlapján.
Az első heti próba során a csapatoknak a marosvécsi, mikházi vagy sóváradi segédcsapatok egyikében szolgáló katona bőrébe bújva kellett levelet írniuk rég nem látott családtagjaiknak.
Gáspár Botond
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!