
A szilágynagyfalui Petri Mór Technológiai Líceum elemistái zenei alapképzés, illetve képzett zenetanár segítsége nélkül tanulták meg a dalokat
Fotó: Ferencz Farnas
Csoportos és szólóprodukcióval is benevezett az István, a király iskolába megy című nemzetközi versenybe a szilágynagyfalui Petri Mór Technológiai Líceum. Farnas Edina Mária, a tanintézet pedagógusa a felkészülésről, az elemista diákok lelkesedéséről beszélt lapunknak.
2020. március 17., 09:592020. március 17., 09:59
A szilágynagyfalui Petri Mór Technológiai Líceum elemista diákjai is részt vesznek az István, a király iskolába megy című nemzetközi versenyen, amely határokon átívelve nyújt lehetőséget a tehetséges gyerekek és iskolás csoportok bemutatkozására. Mindezt úgy, hogy közben a fiatalok megismerik a középkori Magyarország viselettörténetét, Szent István udvartartását.
Farnas Edina Mária biológia szakos tanárnő a Krónika érdeklődésére elmondta, az online versenyben részt vevő (0–4. osztályos) diákok tagjai a Szilágy megyei községben működő Kéknefelejcs multikulturális társaságnak. Kifejtette, a gyerekek nagy odaadással járnak a péntek délutáni próbákra, és ugyanolyan lelkesedéssel készülnek minden egyes helyi fellépésükre. „Néhány év alatt odaadó, összetartó kis csapat kovácsolódott össze. Együtt izgultak a fellépések előtt, együtt örültek, és néha szomorkodtak, ha valami nem a tervek szerint alakult. Megtanulták tisztelni egymást, csapatként működni, amit örömteli volt látni, ugyanis a gyerekek csak 6–10 évesek, és sokan már ötéves koruk óta járnak ebbe a közösségbe” – fogalmazott a pedagógus. Hozzátette, amikor elolvasta a felhívást, arra gondolt, hogy a csapat oszlopos vezetőjének, mindenki Babu nénijének energiájával, odaadásával és a gyerekek lelkesedésével kivitelezhető lenne a produkció. Amikor a szervezők megírták, hogy szívesen veszik a szilágysági iskola és a Kéknefelejcs társaság közös nevezését, elhatározták, hogy belevágnak.
A Szörényi Levente és Bródy János közreműködésével indult tehetségkutatóban az István, a király magyar rockopera egyik részletét kellett előadni az Ezredforduló című drámája alapján. A Petri Mór-iskola a szereposztáskor az István, a király című részletet kapta, amelyet zenés produkcióban kellett előadniuk az eredeti rockopera alapján 25 percben. A szereplőlistát 24 gyerek névsorával küldték el, valamint beneveztek egy szólistát, az első osztályos Farnas Karola Edinát, aki Réka szerepében – Koppány lánya – indult a versenyben. Ugyanezt a szerepet adta elő a csoportos produkcióban is.
Királyi sereg. A versenyző diákok Sarolt, István, Gizella és Réka szerepében
Fotó: Ferencz Farnas
Farnas Edina Mária arról is beszámolt, hogy a gyerekek mindenféle zenei alapképzés nélkül, valamint képzett zenetanár segítsége nélkül tanulták meg a dalokat. A próbákat Gábor Mária, a Kéknefelejcs mentora vezette, az iskola részéről pedig ő segített. A koreográfia, valamint a gyerekek korhű jelmezei szintén Gábor Máriának köszönhetők. Sarolt és Gizella koronája, a szent korona, valamint egyes jelmezek az eredeti rockoperában láthatók teljes másai.
– részletezte a pedagógus. Hozzátette, szülőként és tanárként csodálattal töltötte el, hogy ezek a gyerekek mennyire megszerették, és ezzel egy időben megismerték ezt a darabot. Elmesélték a tanítóknak a próbákat, a készülődést, sokan közülük pedig bátorították őket, és izgatottan várták, hogy láthassák a produkciókat. Az iskola vezetősége is besegített a próbák szervezésében.
Farnas Edina Mária szerint forgatás előtt a gyerekek nagyon izgatottak voltak, otthon és az iskolában egyaránt számukra minden az István, a királyról szólt. Március 2-án megjelent a felvétel a www.iskolasistvan.hu oldalon, ahol március 19-ig a csoportos előadásokra, március 31-ig pedig a szólisták produkcióira lehet szavazni.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!