Hirdetés

Ringo Starr szólóalbuma

Ringo Starr elsőnek érte meg három évvel ezelőtt a When Im 64 című Beatles-dalban megénekelt kort, de ez nem jelentett számára visszavonulást a megérdemelt nyugdíjasévekbe: ezen a héten jelenik meg szólókarrierjének gyűjteményes albuma, de továbbra is jelen kíván lenni a rockzene színpadán.

MTI

MTI

2007. augusztus 28., 00:002007. augusztus 28., 00:00

Az album címe Photograph: The Very Best of Ringo Starr, és legnépszerűbb dalait gyűjti össze az 1970 és 2005 közötti időszakból. Vannak kedvencei, mint például a No-No Song 1974-ből, egy olyan időszakból, amikor saját szavai szerint „semmire sem mondtak nemet”, vagy a Photograph, amelyet az egyik legjobb saját szerzeményének tart. Ez utóbbiban, mint számos felvételén, legjobb barátja, George Harrison segédkezett. Ringo bevallja, hogy a mai napig gitáron csak E-ben, zongorán pedig C-ben tud játszani. A faarcú, fahangú Ringo természetesen nem felejtette el, hogy az idén volt 40 éves a Beatles mérföldkőalbuma, a Sgt. Pepper’s Lonely Heart Club Band. „Akkoriban kisebb gondunk is nagyobb volt annál, hogy arra gondoljunk: az örökkévalóságnak dolgozunk. Egyszerűen élveztük, hogy lemezeket készíthetünk” – mondja. A muzsikus továbbra is szívesen játszik, és élvezi, hogy a zenevilág kiszámíthatatlan: soha nem lehet előre tudni, miből lesz siker. Számára az alkotás folyamata nem változott évtizedek óta. Most szeretnék rávenni arra, hogy duettlemezt készítsen, mint az elmúlt években Carlos Santana, neki azonban nincs igazán kedve egy ilyen nagyszabású vállalkozáshoz. Nem vonzza túlságosan a filmezés sem, pedig annak idején a Beatles legtehetségesebb színészét látták benne, és több filmben is szerepelt az együttes feloszlása után is. „Elég színész van a placcon” – mondja. Inkább zenél: jövő januárban jelenik meg új lemeze, és 2008 nyarán ismét turnézni indul. Az azonban még titok, hogy kikből fog állni All Starrs Bandje, amelybe rendszerint a rockvilág színe-javát szokta meghívni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 25., csütörtök

Ünnepi bőség – öröm vagy csapdahelyzet? Ne együk-igyuk magunkat betegre

Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.

Ünnepi bőség – öröm vagy csapdahelyzet? Ne együk-igyuk magunkat betegre
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Rugón mozgó paradicsommadarak, szultánkenyér, jótékonysági bazárok: ilyen volt a karácsony Kolozsváron százötven éve

Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.

Rugón mozgó paradicsommadarak, szultánkenyér, jótékonysági bazárok: ilyen volt a karácsony Kolozsváron százötven éve
2025. december 24., szerda

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai

Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai
2025. december 23., kedd

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron

Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
2025. december 20., szombat

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet

Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet
2025. december 20., szombat

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja

Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja
2025. december 20., szombat

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából

A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából
2025. december 19., péntek

Kutyafalka rongált meg autókat a partiumi városban

Egy kutyafalka négy autót rongált meg Aradon, belemartak a gépkocsik karosszériájába, darabokat téptek le azokból. Feltehetően az autókban rejtőző macskák miatt viselkedtek agresszíven az ebek, amelyek közt kóbor kutyák is voltak.

Kutyafalka rongált meg autókat a partiumi városban
Hirdetés
Hirdetés