
2011. február 09., 10:032011. február 09., 10:03
A rhythm and blues, a pop, a reggae és a dance műfajában egyaránt otthonosan mozgó énekesnő Robyn Rihanna Fenty néven született Saint Michael szigetén, Barbadoson 1988-ban (jövő vasárnap ünnepli 23. születésnapját).
Hétévesen kezdett énekelni, 15 éves korában már kiadóknál jelentkezett dalaival, egy évre rá költözött az Egyesült Államokba, ahol Jay-Z szerződtette a Def Jam Recordshoz. Debütáló albuma, a Music of the Sun 2005-ben jelent meg; egy évvel később kiadott második anyaga, a Girl Like Me hozta meg első amerikai listavezető kislemezét, az SOS-t. Fiatal kora ellenére már több mint 25 millió albumot és 45 millió kislemezt adott el. Nem kevesebb mint 92 zenei díjat zsebelt be eddig, tavaly a korábbi mellé újabb két Grammyt gyűjtött be a Jay-Z-vel közösen készített Run This Townért. 2009 februárban azzal került be a hírekbe, hogy a Grammy-díj-átadó előtti estén barátja, Chris Brown rapper súlyosan bántalmazta őt.
Brownt utóbb próbaidős börtönbüntetésre ítélték, emellett távol tartási végzés is tiltja őt exbarátnőjétől. Rihanna „szabad idejében” Barbados tiszteletbeli kulturális nagykövete és évek óta a hátrányos helyzetű gyerekek elkötelezett segítője. Rihanna a Loud című lemezt bemutató turnéja során szeptemberben kezdi európai koncertjeit, a december 8-i budapesti időpont előtt Nagy-Britanniában, utána Portugáliában lép fel.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.