Hirdetés

Retróautók parádéja Udvarhelyen és Vásárhelyen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Első alkalommal érkezik Székelyudvarhelyre az oldtimerek retroparádéja szombaton. Marosvásárhelyen a Classic Car Club rendezvénye már ötödik alkalommal teszi varázslatossá a város utcáit.

Veres Réka

2014. október 09., 17:392014. október 09., 17:39

Több mint negyven oldtimer és youngtimer autót, illetve motorkerékpárt várnak a szervezők a rendezvényre, amely Marosvásárhelyen kezdődik pénteken a klasszikus autók kiállításával. Ezek között több különlegességgel is találkozhatnak a látogatók, például a harmincas évekből származó autóval is.

Székelyudvarhelyre szombaton délután három órakor indulnak a veterán verdák, nem szokványos módon, ugyanis ez egyben ralinak is fog számítani. Mivel első alkalommal vonul át a retroparádé Székelyudvarhelyre, úgy gondoltuk, emlékezetessé tesszük az útvonalat – magyarázta László Róbert szervező az MS Classic Rally születését. Várhatóan húsz-harminc autó vesz részt a versenyen.

A mintegy 120 kilométeres útvonalon két kategóriában „raliznak” a veterán járgányok: oldtimer kategóriában az 1984 előtti autók vetélkedhetnek, youngtimer kategóriában pedig az 1984 és 1989 között gyártott gépjárművek vehetnek részt az első alkalommal megrendezendő MS Classic Rally.

A versenyzők rangsorolását nem a gyorsaság vagy a legrövidebb összidő szabja meg, hanem az átlagsebesség, valamint az útvonal szakaszainak betartása. A benevezőknek az érvényes közlekedési szabályok szerint kell megtenniük a távot az induláskor kapott roadbook szerint – adta tudtunkra László Róbert.

A retroautók szombaton este érkeznek meg Udvarhelyre, majd október 12-én, vasárnap délelőtt tizenegy órától déli egy óráig csodálhatók meg a Septimia Szabadidőközpont parkolójában. Megtekinthetők lesznek katonai autók, régi tűzoltókocsik, de a negyvenes és ötvenes évekből származó motorkerékpárok is – árulta el a szervező. A vasárnapi kiállítás után a veterán járművek felvonulnak a város utcáin.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés