
Fotó: Miami tűzoltóság
Részlegesen beomlott csütörtök hajnalban egy tizenkét szintes tengerparti lakóház Floridában. Legalább egy ember meghalt, 51 embert egyelőre nem találnak a hatóságok.
2021. június 24., 20:492021. június 24., 20:49
2021. június 24., 20:522021. június 24., 20:52
A helyszínen tűzoltók és mentősök százai több tonna törmeléket fésülnek át lehetséges túlélők után kutatva. Sally Heyman, Miami-Dade megyei biztos elmondta: a hatóságok próbálnak kapcsolatba lépni a feltehetőleg az épületben lakó 51 emberrel. Egy tűzoltó közlése szerint 35 embert sikerült kimenekíteni a romok alól eddig.
Charles Burkett, a Miami Beachtől északra fekvő Surfside település polgármestere figyelmeztetett, hogy a halottak száma feltehetően emelkedni fog. A polgármester az NBC televíziónak elmondta, hogy legalább két embert szállítottak kórházba, ahol egyikük belehalt a sérüléseibe.
Fotó: Miami tűzoltóság
Az internetre feltöltött videofelvételek tanúsága szerint az épületnek egy teljes oldala egyszerűen leszakadt. „Nehéz elképzelni, hogyan történhetett ez meg” – mondta újságíróknak Burkett. „Épületek nem omlanak csak úgy össze” – tette hozzá. Egyelőre nem tudni, mi okozta a házomlást – mondta a Miami Herald című lapnak Daniella Levine Cava, Miami-Dade megye vezetője. Burkett elmondása szerint látszólag az egyik ház erkélye leszakadt, és az alatta lévőre omlott, elindítva ezzel a folyamatot.
A házat, amelyben több mint 130 lakás – ebből 80 foglalt – volt, 1981-ben építették.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!