
2009. november 05., 10:132009. november 05., 10:13
Az egyik Oahu szigetén, Honolulu mellett, a másik onnan több mint kétezer kilométerre, a Kure-atollon fészkel. Érdekes módon a Kure-atoll albatroszai csaknem tízszer annyi szemetet fogyasztottak, mint oahui társaik – közölte Lindsay Young zoológus.
A két albatroszkolónia nyomkövetési adatai kimutatták, hogy a kurei madarak párzási időben a Csendes-óceán északi részén, a Japánhoz közeli „nyugati” szemétfolt térségében tartózkodtak, míg a másik telep madarai a Hawaii és az Egyesült Államok nyugati partja között elhelyezkedő „keleti” szemétfolthoz voltak közelebb.
A kutatók ijesztőnek nevezték eredményeiket. A műanyagdarabkák vizsgálatakor kiderült, hogy a többet nyelő madárcsapat szinte kizárólag ázsiai írásjelekkel borított „menüt” fogyasztott. Az oahui madarak esetében nem derült fény a műanyagok eredetére – írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (www.derstandard.at) a PLoS One című folyóiratban publikált cikkre hivatkozva.
Az egyik albatrosz még egy egész testápolós tubust is lenyelt, majd kiöklendezte fiókájának – nyilatkozta Lindsay Young, hozzátéve: ő legalább megszabadult terhétől. Évente tengeri madarak ezrei pusztulnak el azért, mert műanyagdarabkákat esznek meg, amelyek végül elzárják beleiket vagy megmérgezik őket. A cikk arra is rávilágít, hogy az emberek által a szárazföldön megtermelt szemét a tengerbe kerülve több ezer kilométerrel odébb komoly gondokat okozhat.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.