Hirdetés

Reneszánszát éli a fúvószene

Székelyföldi fúvóstábor zajlik július 16–25. között Csíkszentmártonban, a Hargita Megyei Művészeti Népiskola és az Alcsíki Kistérség Fejlesztési Társulás szervezésében.

2012. július 25., 09:052012. július 25., 09:05

„Örvendetes, hogy az alcsíki kistérségben immár nyolc, egyre ügyesebb és ütőképesebb zenekar működik. 2008-tól rendszeresen küldtük a gyerekeket a Kovászna megyei Rétyen szervezett fúvósoktató táborba, sajnálatos módon az elmúlt esztendőben Kelemen Antal karnagy meghalt, és kérdésessé vált egy olyan színvonalú tábor megszervezése, ami eddig minden nyáron zajlott. Ebben az esztendőben az Alcsíki Kistérség Fejlesztési Társulás mint kiemelt rendezvényt emelte be a projekt-portfóliójába. A múlt esztendőben megkerestük a művészeti népiskola vezetőségét, Péter Csaba igazgatót, aki örömmel vette ezt a kezdeményezést. A közös gondolkodás eredménye ez a tábor, amelyen közel 90 gyerek vesz részt, elsősorban az alcsíki régióból, de nemcsak. Túlléptünk kicsit a megyehatáron is, hiszen Sepsiszentgyörgyről és Mikóújfaluból is érkeztek gyerekek” – tudtuk meg Gergely Andrástól, az Alcsíki Kistérség Fejlesztési Társulás elnökétől, Csíkszentmárton polgármesterétől.

A táborban részt vevő ifjú fúvósok a falu különböző helyszínein gyakorolnak, ugyanis a szervezők főként az egyéni képzésre fektetik a hangsúlyt. „Szükségesek ezek a képzések, mert napjainkban már nem elég az, ha valaki alapfokon kezeli a hangszert. Egyre jobbak a fúvószenekarok, egyre jobban fel vannak szerelve, nagyrészt most már mindenki ismeri a kottát, van, aki zeneiskolában tanul.

A művészeti népiskola egyik bölcsője a fúvószenei oktatásnak, mert kortól függetlenül mindenki be tud iratkozni, akár iskolai vagy munkahelyi programok mellett, és lehetőséget kapnak azok is, akik felnőttként akarnak szakmailag továbbfejlődni” – mondta Péter Csaba, a Hargita Megyei Művészeti Népiskola igazgatója. Hozzátette, az Erdélyben bejegyzett több mint ötven fúvószenekarból harminchárom Hargita megyében működik, és ezek megalakulásában nagy szerepe van a művészeti népiskolának.

Az igazgató meglátása szerint újfajta reneszánszát éli a fúvószenei mozgalom: a régi korosztályok elcsendesültek, de átvették helyüket a fiatal tehetségek, és meglepően magas szintre emelték a zenekarok színvonalát. A tábor zárónapján, ma délután négy órától a helyi kultúrotthonban táborzáró koncertre a nagyközönséget is várják.

Péter Beáta

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés