Hirdetés

Rendszeresen fellép Székelyudvarhelyen a tizenévesekből álló Koala Jazz Band

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Immár két éve zenél aktívan Székelyudvarhelyen a Koala Jazz Band. A zenekar, amelynek tagjai még csak tizenévesek, rendszeresen fellép a helyi kultúrkocsmákban. Hétvégi koncertjük apropóján a banda egyik alapító tagjával, a klarinétos Kovács Lászlóval beszélgettünk.

2009. november 04., 09:572009. november 04., 09:57

„Évekkel ezelőtt, amikor egy buliból hazatértem, azt kérdezte édesapám, nem gondolkodtam-e el azon, milyen lenne, ha nem a közönség soraiban vennék részt egy-egy koncerten, hanem a színpadon.

Elgondolkodtam és nyolcadikosokként megalapítottuk a Koala Bandet” – emlékezik vissza az együttes klarinétosa, Kovács László. A dzsesszbanda tagjai eleinte olyan zenét játszottak, amit akkoriban hallgattak: rockzenét, Koncz Zsuzsát.

A névválasztás nem ment egyszerűen. Könnyen kiejthető nevet szerettek volna választani, de miután nem tudtak dönteni, Kovács édesapja játékgyártó cégének nevét vették fel – az apa ugyanis minden felszerelést megvett, sőt azt sem nézte rossz szemmel, hogy a fiúk sokszor éjfélig próbáltak a nappaliban.

A Koala Band – amely adott pillanatban 11 tagú volt – a Médiabefutó székelyudvarhelyi szakaszán is fellépett, ahol a zsűrit és a közönséget is elvarázsolta: a tehetségkutató szabályai szerint legfennebb hattagú lehetett egy zenekar, ők pedig ezt úgy oldották meg, hogy a színpadon hatan zenéltek, a többiek pedig a közönség soraiból.

A Koala Band korai időszakában egyik zenész sem azon a hangszeren játszott, amin zenélni tanult, tehát klarinétosként Kovács László dobos volt, a zongorista pedig gitározott. A fejlődéshez azonban más utat kellett választani, ez 2007-ben történt meg. Maradtak négyen a csapatban, és végre mindenki azon a hangszeren játszott, amit már jól ismert. És ami a legfontosabb: zenei stílust is váltottak, ezúttal a dzsesszhez nyúltak.

„Akkoriban semmit sem tudtunk a dzsesszről. Kottáztunk, Karcsi megtanulta az akkordokat, én lejátszottam a témát, Endre hozta a dobbal a swinget, amit mi egyszerűen sísapka-sísapkaként emlegettünk” – mondta el Kovács. Az első dzsesszes fellépésük az osztályban történt. Mint mondja, fura volt, de nagyon szerették az új hangzást, miután gyökeresen különbözött az iskolai zenéléstől. Mindenhol felléptek, ahová hívták őket, igaz, eleinte csak félórás, háromnegyed órás repertoárjuk volt.

Tavaly tavasszal aztán szerződést kötöttek a székelyudvarhelyi  Kalapos Kávézóval: kétheti, havi rendszerességgel léptek fel a hétvégi estéken, szinte mindig telt ház előtt. Eleinte csak a 20-as, 30-as évek nagyon fülbemászó dzsesszslágereit dolgozták fel, de lassan-lassan kronológiai sorrendben kezdték az 50-es, 60-as dzsesszvilágot is „becsempészni” repertoárjukba.

Az elmúlt másfél év alatt igényes zenéjükkel nemcsak az udvarhelyi közönséget kényeztették el, hanem Bukaresttől Budapestig mindenhol koncerteztek már, sőt dzsesszfesztiválokra is kapnak meghívást. Időközben több lett a tapasztalatuk, jobb lett a színpadi megjelenésük, többet tudnak a dzsesszről és arról, hogyan kell a zenét feldolgozni, hogy még érdekesebb legyen.

A csapatból ketten is dzsessz szakon szeretnének tanulni a budapesti Liszt Ferenc Akadémián. A srácok egyébként más együttesekben is zenélnek, és az iskola is nyilván szinte egész napos elfoglaltságot jelent, hiszen készülnek az érettségire. Újabban az Udvarhelyi Kávéház színpadán koncerteznek.

Még be sem fejeztük a beszélgetést, máris szólt a Kovács telefonja – egy szombati koncertről egyeztettek, ami valójában jam session lesz, minden udvarhelyi zenész bevonásával, aki kedvet érez egy hangulatos közös zenéléshez. (Koala Jazz Band: Kovács László – klarinét, szaxofon, Enyed Károly – zongora, Tankó Zsolt – nagybőgő, Biró Endre – dob, Puja Barna Attila– trombita, ének).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés