2011. augusztus 22., 04:512011. augusztus 22., 04:51
Sue Akers, a londoni rendőrség helyettes megbízottja azt mondta, annak idején, amikor átvette a nyomozást az ügyben, nem győzte hangsúlyozni, milyen lényeges az információk bizalmas kezelése, és „nagyon kellemetlen, hogy ezt nem mindenki tartotta be”. Ugyancsak őrizetbe vettek az ügyben egy 35 éves férfit, később őt is elengedték óvadék ellenében.
Mint beszámoltunk, a botrányt közvetlenül az robbantotta ki, hogy kiderült: a Murdoch-cégcsoport egykori legnagyobb brit vasárnapi lapja, a News of the World – exkluzív értesülések reményében – évekkel ezelőtt feltörte és lehallgatta egy elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves kislány, Milly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, miközben az akkor már halott gyermeket a rendőrség még nagy erőkkel kereste. A rendőrség péntek estig 15 embert vett őrizetbe az ügyben.
A Scotland Yard csütörtökön fogta el James Desborough-t, a News of the World újságíróját. Korábban kihallgatták mások mellett Rebekah Brookst, a News International volt vezérigazgatóját és Andy Coulsont, a News of the World volt főszerkesztőjét, David Cameron brit miniszterelnök januárban lemondott sajtófőnökét is.
Az alsóház kulturális és médiabizottsága kedden nyilvánosságra hozott egy újabb bizonyítékot: egy olyan újságíró levelét, akit a lehallgatások miatt ítéltek el. A levél szerint a News of the World vezetői tudtak a lehallgatásokról. A hatósági gyanú szerint a News of the World ezenkívül legalább négyezer magánszemély és közéleti személyiség, köztük az iraki és az afganisztáni frontokon elesett katonák és hozzátartozóik, valamint a 2005. júliusi londoni terrortámadásban meghaltak és családtagjaik mobiltelefonjait is lehallgathatta. A Murdoch-csoport a News of the World botrányának kirobbanása után azonnali hatállyal felszámolta a 168 éve alapított vasárnapi bulvárlapot, amely 2,5 milliós átlagos példányszámával és csaknem 8 milliós olvasótáborával a világ legnagyobb angol nyelvű vasárnapi tömeglapja volt.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.